Nyálas a nyereg....

Igaza van a Basahalomnak, nem kell szépíteni a dolgot. Nevezzük nevén azt a szerencsétlen torzszülöttet, ami tegnap látott napvilágot. Nem emlékszem olyanra (pedig figyeltem), hogy a rendszerváltás utáni időszakban ilyen mértékű nyalás előfordult volna Debrecenben. Nem is nyalás ez, hanem szájba épített habverős turmixgép.
Teljes értetlenséggel állok a Kósa-freskó előtt. Azon túl, hogy valóban ezen röhög a fél ország, legyen a politikai beállítottság ilyen vagy olyan, ezen csak hahotázni lehet. Hogy egy vállalkozó milliókat adjon ki a polgármester és sleppjének festménybe örökítésére.
Az ő dolga, az ő pénze. Valószínűleg nem az uniós keretet használta erre a célra, az inkább a beépített törlőmechanikával felszerelt budikra költötték.

Kicsit körbeszaglásztam tegnap városházi körökben. Nem Kósa védelmében írom, de a debbenet általános a belsősöknél is. Volt aki tudott, volt aki csak hallott róla előzetesen, komolyan nem sokan vették. Még a hivatásos kommunikációs megmondóember, Kovács Zoli is csak hümmögni tudott. Mit lehet az ilyesmire reagálni? Azt nem, hogy elhatárolódnak Boros Úr nyelvének leplezetlen hosszától. A vállalkozó gazdagsága és Kósa iránti elkötelezettsége lehetetlenné teszi a fenyítést.

Marad a zavart csend. Túl kell lépni rajta. Szokni kell a látványt. Ott van egy borzalom, rajta Kósa Lajossal, aki lóháton huszárkodik egy hotel falán. Az idők vagy a szálloda végezetéig. Vagy addig, ameddig hatalomváltás nem történik Debrecenben. Ez lehetetlen dolog, de ha mégis megtörténne, könnyen át lehet Zsiros Zsolt vonásaira pingálni a jelenlegit. Pajnát pedig Oláh Lajossal lehetne helyettesíteni. Egyetlen huszárvágással. De most még gyönyörködjünk a nyeregben feszülő polgármesteren, és próbáljunk meg nem figyelni az ülepénél összegyűlt nyálfoltokra.

Paripám csodaszép pejkó,
ide lép, oda lép, hejhó!
Hegyen át, vizen át vágtat,
nem adom, ha igérsz százat.

Amikor paripám ballag,
odanéz valahány csillag.
Amikor paripám táncol,
odanéz a nap is százszor.