2010. 08. 27.

Hogy áll a Nyugati elkerülő? Sehogy!

Június elején írtam, hogy buldózerek jelentek meg az évek óta húzódó fejlesztés, a Nyugati elkerülő (Antall József út) nyomvonalán, földet toszigálva. Erre nagyon belelkesültem, hogy akkor végre most már tényleg nemsokára lesz itt út, négysávos. A néhány napos munkafolyamat után, azonban megint nagy lett a csend.


Majd bő egy hónap múlva (július elején) olvasom - ejnye, már megint azon a fránya - haonon, hogy átadták régészeti feltárásra a területet, a leadben (csak így bratyizósan) még hozzá is tették:


Kósa szerint jövő tavasszal akár már aszfaltozhatják is a nyugati elkerülőt.
Polgármesterünk pedig eképpen nyilatkozott:
Közel két hónap alatt végezhetnek a feltárással, attól függően, hogy mit találnak.
De a régészeknek szemmel láthatóan csak nem akarózott, még két hónap elteltével sem, kivonulni földet túrni, mert azóta ismét szépen benőtte a területet a gaz. Nagyon elkezdte fúrni az oldalamat, a debreceni közterületek fejlesztésére oly jellemző munkatempó oka.


Felhívtam hát a Déri Múzeum régészeti tárát, hogy mi a helyzet, egyáltalán ők kapták-e a munkát? Dani János tárvezetőtől, azt az információt kaptam, hogy bár a régészeti feltárásról szóló megrendelést megkapták, és a szerződést is aláírták, az önkormányzattól még nem érkeztek meg hozzájuk, a szükséges geodéziai koordináták. De eleve vitatják a feltárás szükséges mélységét, és hasonló tényezők felett nem tudnak napirendre térni már két éve, mintha valamiért nem akarnák magukévá tenni a gondolatot, hogy a feltárást egyszer véghez kell vinni.

Nosza felkerestem a Városépítési osztályt, ahol Seffer Attila osztályvezető azt közölte, hogy már két hete elküldték a szükséges koordinátákat, amit egyébként acélrudakra erősített szalagokkal ki is jelöltek (és erről jegyzőkönyvük is van). Sőt a héten még ki is küldtek egy sürgető levelet, hogy kezdhetik a munkát.
A gond ott lehet, hogy mivel a beruházás 500 millió forint feletti, az előírások szerint csak az Örökségvédelmi Szakszolgálattól rendelhetik meg a régészeti feltárást, illetve rajtuk keresztül folyik minden hivatalos irat, tehát valószínűleg ott akadtak meg a dolgok, ha a Dériben még semmiről nem tudnak.
Próbáltam felkeresni az Örökségvédelmi Hivatal illetékesét, de hát mit akarok én egy közalkalmazottól péntek délután fél kettőkor... folyt. köv.

5 megjegyzés:

  1. Nekem olyasmi rémlik, hogy Örökségvédelmi Szakszolgálat már nincs is.(nem esküdnék rá,de mintha az új kormány megszüntette volna)
    És ha ez igaz, akkor mi is van?

    VálaszTörlés
  2. Akkor megoldódott a rejtély, itt a messzi vidéken még nem szóltak az illetékesek, hogy ahová küldözgetik a papírokat, olyan hivatal már nincs, szerencsétlenek meg nem értik, hogy miért nem történik semmi :D

    VálaszTörlés
  3. Mi az, hogy "hogy áll"? Áll, ennyi!:)

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Ja még annyi, hogy Kulturális Örökségvédelmi Hivatal van, http://www.koh.hu, ez mostanában is frissült.

    Maga a szakszolgálat tényleg megszűnt talán, itt van róla két cikk:
    http://www.inforadio.hu/hir/kultura/hir-370738
    http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=21729

    A feltárásokról általában pedig itt van leírás... http://www.koh.hu/tartalom.php?idt=20090123115041#feltarasok

    VálaszTörlés

Ide debbenj: