Hullik az imázs

Van egy belsős ismerősöm a Kölcsey Központban. Talán egy éve beszélgettünk az épületről. Lemondóan legyintett. Negyven év múlva nem lesz ott semmi, mondta. Lebontják?-kérdeztem. Nem, össze fog dőlni. Nyílnak szét az illesztések, kispórolták az anyagot néhány helyről, az álmennyezetek fölött ne tudd meg, mi van. Életveszélyes az egész. Túlzásnak tartottam szavait. A kulimunka iránti gyűlölet mondatja vele, gondoltam. Nem is jutott eszembe mostanáig, amikor megláttam a hírt.

Hullik a falburkolat a mélygarázsba vezető lépcsőn. Magától, nem kell a kérdést különösebben feszegetni. Egy ilyen lap öt kilón felül van. Amikor az elkap valakit, akkor annak annyi. Ha az egyik képes volt a lépcsőt is összetörni becsapódáskor, nem nehéz elképzelni egy emberi koponyát az esemény után. Szerencsére semmi ilyesmi nem történt. Még. A lejáratot lezárták, ezért most a Kölcsey mélygarázsából a kocsilehajtón át, sorompót kicselezve kell megközelíteni az épületet. Tehát be, azután ki, azután be. Felirat figyelmezteti a lépcső lábánál értetlenkedő polgárt: "Lezárva, a kövek leeshetnek."

Ezen a héten az önkormányzat városépítési osztályának Illetékes Ura helyszíni terepszemlét tart a kivitelezővel. Aztán majd megoldást fognak javasolni. A helyi sajtóban nem keltett különösebb visszhangot hír, a DTV is jótékonyan elhallgatta a kivitelező cég konkrét nevét. A Keviép Kft.-ről van szó, aki négy évvel ezelőtt építette gyakorlatba Kováts András Keletterv-igazgató (Kováts Ákos városi főépítész testvére) grandiózus tervét Kósa Lajos grandi-grandi-grandiózus elképzelései alapján. Csupa K betű.

Nem csoda, hogy most nem szívesen emlegetnek neveket. 2006 elején óriási önfényezések közepette avatták fel az épületet, Kósa akkori szavai szerint "egyszerre egyesíti a XXI. századot és a történelmet is". Ezt a mondatát ott, akkor nem értettem, most már igen. A XXI. században épült, s még ebben az évszázadban történelem is lesz. A debreceni fekete folklór szerint Kósa a jelennek épít, a jövő nem nagyon izgatja. Meglátjuk. (Meglátjuk?)  A kínos mondat után elkezdődött a díjátadás véget nem érő ceremóniája az avatási ünnepségen. Éppen csak Dezső, a Keviép egyik sofőrje nem kapott plecsnit.

Rajta kívül viszont kapott Kováts András, a Keletterv Kft. igazgatója, a központ tervező építésze, Miklóssy Ferenc, a kivitelező Keviép Kft. ügyvezető igazgatója, Sztermen Péter, a Keviép termelési igazgatója, Balogh Balázs, a Kölcsey Központ felelős belső építésze, Varga Imre, projekt vezető, Tóth Péter felelős műszaki vezető, Pacza József, a Debreceni Vagyonkezelő Rt. beruházási igazgatója, valamint Kemény-Beke Ádám, a Központ beruházási projekt vezetője.

Maradjon fenn nevük. Munkájuk gyümölcse négy év után potyogni kezdett. Túlérett, mint a rothadó szilva. Így csak azt tudnám javasolni az összes díjjal elhalmozott úrnak, nézzék át az egész épületet, minden négyzetcentiméterét. Mielőtt egy kétszáz kilós böhöm elem úgy nem dönt, hogy önállósítja magát, és közelebbről nézi meg valakinek a fejét.

Nagyon alaposan mérjék fel az imázsépület aggasztónak tűnő állapotát. Mélygarázstól kezdve a tetőteraszig, ahol a szűk elit ünnepelteti magát időnként. Magasról nagyot lehet esni, ha összeomlik alattuk az emelvény, annak meg elég furcsa híre lenne az országban. Zuhanás közben megeshet, hogy másokat is magukkal rántanak. Még a végén elterjedne, hogy hullik az imázs, mert hanyag az anyag.

Kong-MagNet