2010. 01. 28.

Dzsudzsák arca


Dzsudzsi jó arc. Ez az arc nem lesz a Fideszé, sem más politikai hőzöngőé. Örülni lehet, hogy az utóbbi napok keserű szájízt okozó pletykáit maga cáfolta. A mostani nyilatkozatáról jutott eszembe valami. Elmesélek egy történetet Dzsudzsákról és a debreceni felső tízezer néhány tagjáról. Érdekes, tanulságos, de mindenekelőtt elszomorító. Amikor a sajtóban helyi politikusaink és közéleti kiválóságaink szociális érzékenységéről, adakozási kedvéről olvasunk, jusson majd eszünkbe Dzsudzsák Balázs példaértékű kezdeményezése. Meg az azt övező teljes közöny.

Történt még 2008 közepén, hogy a Debrecen Pláza internetes licitet indított. Az akció két hónapig tartott, a virtuális kalapács alá kerülő tárgy pedig nem volt más, mint Dzsudzsi PSV-s, 22-es meze, természetesen aláírva. A végső leütést követő összeget a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány számlájára utalták át. Szép gesztus. Ráadásul az egészet Balázs kezdeményezte. Nem magát reklámozta, nem csinált ügyet a dologból. Ezért is jó arc. Eszébe jutnak ilyen dolgok. Nem felejti, honnan jött.


A licit elindult, majd néhány tízezer forintnál meg is állt. Úgy látszott, végérvényesen. Hetekig meg sem moccant az összeg. Mindezt onnan tudom, hogy felhívott egy ismerősöm, aki szívügyének tekintette a dolgot. Tudta, van néhány "emberem" és kapcsolatom az olyan körökben, amilyenben Boros József polgármesterfestő is mozog. Csak annyit kért, próbáljam terjeszteni egy kicsit a dolgot. Hátha jobban híre megy. Gyerekeknek megy a pénz, jó cél érdekében, közös ügy lehetne. Szívesen vállaltam. Telefonáltam néhányat, írtam egy pár levelet. Az üzenet eljutott a címzettekhez. A krémhez. Biztosították az általam mozgósítottakat a szerepvállalásról és a licitbe történő beszállásukról. Jellemző kérdés volt a megszólítottak kb. negyven százalékánál: az újságba bekerülünk vele? Be, bele, csak emeljék azt az összeget, ne legyen ennyire nevetséges és szégyenletes. Ez történt akkor, mikor 30000 forint körül állt a licit.

Június végén be is fejeződött. Ugyanaz az ismerősöm hívott fel, hogy szomorúan bemondja a végösszeget. Százezer forint. Debrecen gazdagjai (aki értesítve lett) 70 ezerrel fejelték meg egy hónap alatt az összeget. Ha ugyan ők voltak. Pedig benne lehettek volna az újságban is. Azt akarták annyira.

Én akkor nagyon szégyelltem magam helyettük. Az ügy további részét nem ismerem. A pénzt valószínűleg átutalták, Dzsudzsákot pedig felhívták telefonon. Nem irigylem azt, aki közölte vele: százezer forintot ért. Nem a meze, hanem a kezdeményezése, a beteg gyerekek iránti gesztusa. Azoknak ért ennyit, akiknek százezer forintnál kezdődik a zsebpénz.

Dzsudzsi jó arc. Ne akarja senki kihasználni. Lett volna alkalom, amit kihasználhattak volna. Nem tették. Hagyják békén az arcát.


4 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy Dzsudzsák nem feküdt le a politikának. Gusztustalan, amikor nagyjaink ott állbak az emelvényen a szónok mögött. Szánalmasak olyankor. A történet viszont tényleg elszomorító. Ha igaz. Hajrá Loki!

    VálaszTörlés
  2. Dzsudzsi?? Jó arc??? Láttad te a piros luxuskabriójából a Péterfia sarkán ellilult fejjel kiüvöltve, anyjába elküldve a nyugdíjas bácsit, mert az "Dzsudzsi" szerint lassan merészelt átmenni a zebrán, ahová ő akkor érkezett, amikor a kisöreg már javában igyekezett át a túloldakra? Egy kis beképzelt köcsög ez a torzfejű majom. (És még azon is lehet vitatkozni, hogy milyen focista lehet egy fizikailag átlag alatti önző, feltűnően buta játékos.)

    VálaszTörlés
  3. Leszarom h milyen ember. Focistának kurva jó. Feltűnően buta játékos? Láttál te meccsét hülye? Nagy baromságot mondtál pásztortatyó. Szeretnél te csak egy kicsit olyan lenni mint ő. Köcsög.

    VálaszTörlés
  4. Alki Ultra! Csak a teljesség miatt: bérletem van 25 éve, így míg itthon volt, az orrom előtt tötyögött egy félidőt minden meccsen ez a csontgyenge torzszülött (elég szar focista, de arca kurva nagy), akivel volt szerencsém többször beszélgetni (feltűnően buta). Épp ezért nem szeretnék olyan lenni, mint a pédaképed, kisköcsög.

    VálaszTörlés

Ide debbenj: