2011. 05. 10.

Mit akarunk Kínától?

Kornél képe :)
Kósa Lajos Kínába ment, pártközi kapcsolatokat építeni. Pekingben találkozott Csen Feng-hsziannal. Konstatálták, hogy a hagyományos pártstruktúra és pártértelmezés átalakulóban van, nem is csoda, hogy néhányan a Fideszt baloldalisággal "vádolják" meg. /Ezt a momentumot nem is értem, be akar vágódni azzal, hogy kicsit ők is kommunisták, csak nézőpont kérdése?!/
Egyébként Lajos azért ment, hogy képviselje Magyarországot, ill. az Európai Uniót, kifejezze, hogy szívesen együttműködnénk Kínával minden területen, és ebben Debrecennek is fontos szerepet szán.


"Magyarország szívesen venné, ha kínai diákok nagyobb számban vennének részt a magyar felsőoktatásban. Kósa Lajos és delegációja Pekingben felkereste a kínai hagyományos orvoslás akadémiáját is, ahol a lehetséges együttműködés területeit és formáit vették számba. Ugyancsak tárgyaltak és üzletemberekkel találkoztak a CCPIT nemzetközi kereskedelemfejlesztést elősegítő tanács szervezésében.

A hétfői eseményen olyan kínai cégek voltak jelen, amelyek például a falusi turizmussal kapcsolatos beruházások iránt érdeklődtek, repülőtér fejlesztésben rendelkeznek tapasztalattal, a kínai hagyományos gyógyászat magyarországi meghonosításának lehetőségeit kutatják, vagy például járműgyártásban, elektromos autó fejlesztésben vennének részt.

Kósa Lajos, aki kedden Csungkingban (Chongqing), majd Sanghajban folytatja kínai látogatását, Csungkingban várhatóan megállapodik abban, hogy a Debreceni Egyetemen létrehoznak egy Konfuciusz Intézetet. A városvezetés azt is szeretné, hogy a középiskolákban mielőbb megkezdődjön a kínai nyelv oktatása." Forrás
Azért ez az utolsó mondat kiverte nálam a biztosítékot, szép dolog a barátság, az együttműködés, de nem kellene túlzásokba esni. :D Taníthatnánk az összes bölcsiben is kínait lassan... és én még meglepődtem egy éve, mikor arról volt szó, hogy dolgozóknak ingyenes kínai nyelvtanfolyam indul, én buta!

Kapcsolódó: Csájníz - a megfejthetetlen hír

8 megjegyzés:

  1. Miért? Teljesen természetes dolog lesz lassan, jó lesz mindenkinek megtanulni kínaiul, mert hamarosan átveszik az uralmat a világon. :) Aki pedig kicsit is előrelátó elkezd tanulni indiaiul mert az lesz a következő nagyhatalom. De tényleg lehet ott kellene kapargatni, hátha sikerül kialakítani pár jó kapcsolatot. A kínaiak biztos nem felejtették el amikor 90-ben felbontottuk velük még a diplomáciai kapcsolatot is, mert "fúj, kamanisták". Aztán későn eszméltünk rá, hogy csak magunkkal basztunk ki.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem a Csillag születikből kéne Debrecenbe hozni a kínai énekeslányt. De komolyra fordítva a szót: némely debreceni középiskolában szakköri formában eddig is volt kínai nyelvoktatás. Én támogatom, előre kell haladni.

    VálaszTörlés
  3. Gyerekek! pénzért ment csak a kis Kinainak ez a kikötése volt ,hogy megkezdődjön a kínai nyelv oktatása

    VálaszTörlés
  4. Kedves Kornél, Indiában beszélnek vagy 150 féle nyelvet,(és ezeknek vannak nyelvjárásaik)ezért nehéz a választás, hogy melyikkel próbálkozzak...:)
    Egyébként aki iskolába járt Indiában, az tud angolul...

    VálaszTörlés
  5. Bocs, az előbb csak hasraütve írtam 150-et, a valóság ennél különösebb...

    http://jeindia.hu/index.php/docs/426

    VálaszTörlés
  6. Kedves Névtelen, és mit gondolsz, Kínában hányféle nyelvjárást beszélnek?

    VálaszTörlés
  7. "A kínai nyelv (汉语/漢語 – pinjin hànyǔ, magyaros hanjü, ill. 中文 – pinjin zhōngwén, magyaros csungven) a sino-tibeti nyelvcsalád tagja. Habár a kínai nyelv több önálló nyelvnek is tekintett nyelvváltozatra oszlik, írott formájában lényegében egyetlen kínai nyelv létezik."

    A fenti idézet ugyan "csak" Wikipédia, de azért érdekes...:)

    VálaszTörlés
  8. Azért a kínai nyelvről is vannak érdekes, tudományos információk is, pl.:

    https://christal.elte.hu/curriculum2/Okor-kelet/Okori.es.keleti.nyelvek.es.irasok/index.asp_id=65.html

    (nem kell megijedni, nyugodtan megnyitható)

    VálaszTörlés

Ide debbenj: