2010. 05. 21.

Kontroll

Úgy látszik, Gábor súlyos hibát követett el, amikor megírta kalandját a DKV ellenőrével. Érdekes módon esetére nem kapott választ, viszont blogunkról valaki bemásolta szavait a Hajdú-bihari Napló levelezési fórumára, az Agorára. Gábor igen megdöbbent azon a gúnyos hangvételű válaszlevélen, amelyik ott látott napvilágot Varga László tollából. Tollából, hiszen Varga úr saját bevallása szerint nagyon lassan gépel, ezért előbb leírja kézzel, azután valakivel begépelteti.

Miután a DKV-tól nem kapott választ, értetlenül fogadta, hogy miért a városfejlesztési főosztály vezetője válaszol, miért nem neki, és miért egy belterjes körben?  A következőkben idemásoljuk Varga úr levelét. (Annyit üzennénk neki, hogy Gábor természetesen aláírta a vezetéknevét is, amit a DKV is megkaphatott, ha meg akarta kapni. Mi és a DKV figyelő bloggerei rövidítettük le, mert nem vagyunk bunkók.)

Gábornak eljuttattuk Varga úr levelét, már röhögni sem tudott. Azt mondta, fáradt ennyi hülyeséghez, kifizette a büntetést, el szeretné felejteni a dolgot. Most azonban újabb kekeckedés történt. Nem vele, hanem a testvérével. Varga úr levele után következik Gáborék újabb kalandja. Varga úr utólagos engedelmével az ő levelében is lerövidítjük a vezetéknevet, mert nem vagyunk bunkók.

Varga úr levele:

A 2010. 05. 18-án a Napló Agóra levelezési fórumon megjelent „Elfogtam egy levelet” című levéllel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adom.

A cikkből nem derül ki egyértelműen, - mivel annak írója nem volt olyan bátor, hogy felvállalja teljes nevének közlését – hogy a DKV Zrt. ellenőre a nevezett napon pontosan milyen nevű utassal foganatosított intézkedést. (Gábor a DKV-nak is elküldte aláírva a levelet, nyilván ők nem találják a rendszerükben, csak Varga úr. - Debbenet) A leírtak alapján a körülmények, valamint az ellenőr által elmondottak figyelembe vételével 2010. május 15-én szombaton K. (Kiszedtük a nevet. - Debbenet) Gáborral szemben történt intézkedés.

A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy az intézkedő menetjegyellenőr az érvényben lévő szabályok alapján jogszerűen végezte munkáját. Az ellenőrzés alá vont nem felelt meg az érvényben lévő utazási feltételeknek, ott a helyszínen hitelt érdemlő módon igazolni nem tudta az utazás jogszerűségét. Több ízben megpróbálta magát kivonni az ellenőrzés alól, az ellenőrt a helyszínen megfenyegette, hogy amennyiben megpótdíjazza (az milyen szó? - Debbenet), abban az esetben újságcikket fog róla írni. (????????????? - Debbenet) Ennek ellenére az ellenőr elvégezte a munkáját és semmilyen ”testi fenyegetést” nem tett az utassal szemben.

Az utas részére helyszínen a szükséges tájékoztatást megadta, aki a helyszínen a pótdíjat nem volt hajlandó kifizetni, ezért a bérlete bevonásra került. 

Az esettel kapcsolatban megjegyzendő, hogy az ellenőr által elmondottak valódiságát igazolja a dkvfigyelőblog.hu-n 2010. 05. 17-én 16:10:49-kor egy utas által tett észrevétel is, aki az intézkedés során a helyszínen tartózkodott. Az ott leírtak teljes egészében alátámasztják az ellenőr által elmondottakat.

Az ügyben érintett utas 2010. 05. 18-án megjelent a DKV Zrt. Ügyfélszolgálatán, ahol bemutatta a szükséges igazolásokat és egy minimális eljárási díj megfizetése mellett, visszakapta a bevont utazási okmányait. 

Debrecen, 2010. május 20.
És következzen az újabb esemény. Nem kommentáljuk, majd Varga úr nyilván megteszi Kovács Attila kommunikációs vezető helyett, aki valamit dolgozik a DKV-nál.
Kedves BKV Figyelő, DKV Figyelő és Debbenet Blog!

Sajnos nemrég hívott fel a testvérem, aki 16.30 perc körül szállt fel az 1-es villamosra és megtalálta a DKV ellenőre. Miután elkérte a diákigazolványát, meglátva a nevét utána érdeklődött, milyen rokoni szál fűzi hozzám. Miután ő beszámolt erről, felháborodottan kérdőre vonta, hogy merészeltem levelet írni a blogoknak. Mikor leszállt, az ellenőr kollégáit értesítette arról, hogy most épp egy családtagomat találta meg. Azok közül az egyik gúnyosan azt kérdezte, hogy most ő blogolni fog-e.
Azt üzenték általa, hogy még vissza fognak nekem vágni. Részemről befejezettnek nyílvánítottam az ügyet. Befizettem a büntetésemet, fátylat borítottam az egészre. Valakik mégsem nyugodtak meg. Nem tudom, mit történhetett, hogy a DKV ellenőrök célpontjává váltam és bosszút akarnak állni rajtam.Kommentálhatatlan számomra az eset.

Üdvözlettel
K. Gábor
Néhány kérdés felmerül:

 1. Miért nem a DKV embere válaszolt, akit ezért fizetnek?

 2. Miért egy zártnak tekinthető levelező fórumon válaszolgat Varga úr a DKV alkalmazottja
     helyett? (Talán a DKV nem találta 'érdekesnek' a blogokat.)

 3. Hogyan tovább?


UPDATE (május 23.)

Közben felbukkant az Illetékes Ellenőr, a Hetvenötös. Kiderült, hogy mindkét esetben ő intézkedett. Egy egészen korrekt levelet írt a DKV figyelőnek, ami itt elolvasható. Utána a kommentekben már felment nála a pumpa, de ez lényegtelen. A lényeges az, miért Varga Úr ír hivatalosan nem hivatalos leveleket a DKV nevében, miért a Hetvenötösnek kell védenie a mundér becsületét, s miért nem reagál semmit a DKV kommunikációs osztályvezetője?

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez

11 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. :)

    "3. Hogyan tovább?"

    civil újságírás :)

    VálaszTörlés
  3. Kozókám, én nem látom a keresztneved, de voltál olyan agyas, hogy profillal kommenteltél. :D :D :D Az se világos, hogy a tesód és az ellenőr szeretkezzenek? :D :D

    VálaszTörlés
  4. ...lesz@rom! vegyék ki az én részemet a cikből! semmi közöm az egészhez! és szándékosan profillal kommenteltem, Bajszi! Nem K.Gáborozok meg Vargaúrazok. De ha pénzt adnak akkor mardhat a nevem! :P :)

    VálaszTörlés
  5. [again:]
    mindenki b... valamit mondok a tesómnak erre az a neten?!?! Felháborít! Nem járultam hozzá a sztorim nyilvánosságra hozásához! Most értem haza (19:30 - 2010-05-21) és van nekem fontosabb dolgom annál, hogy az öccsém és az ellenőr ilyeneken vitatkoznak a neten? Mint az oviba! A vita helyett menjenek haza, szeretkezzenek sokat és szeressék felebarátaikat illetve mondjanak hálát a jó Istennek! Mindenki végezze a munkáját és fizesse az adóját becsületesen!
    Nem érdekel az ügy! Évente 2-3x járok Debrecebe és akkor is ilyen hülyeségekkel terhelik az agyam, elég az államvizsga stessssz meg a munkahelyi felelőség. Az én figyelmetlenségenből lettem megbüntetve és nem más miatt. A büntetést befizetem és kérem, hogy mindent tüntessék el azonnal ebből a cikkből, minden! Kösznöm és kérem, mind két félt, hogy ne ilyenekkel foglalkozzanak

    én meg majd felpakollak titeket a napiszar.com-ra ha ilyen fogtok vitatkozni!!! :P

    VálaszTörlés
  6. látom bajszi elég hülye vagy ahhoz, h felfogd mások mondanivalójának a lényegét! és teljesen egyetértek Kozo47-el!!! peace!! :)

    VálaszTörlés
  7. Én csak jól szórakozok. Kozókám, lávolom a napiszart, remélem bekerülsz. Drukkolok. :D :D :D Igyál valamit! :D

    VálaszTörlés
  8. Kozo!

    Küldj magadról disznó képet. Te melyik vagy? A varga, a K. Gábor, az ellenőr? Az ellenőr megvolt? Captain Anus módra?

    VálaszTörlés
  9. :) hát egyik se vagyok... de az eset többi résztvevője mehet a napiszarra nyugodtan! :)

    VálaszTörlés
  10. ...de kesesek a vargáról a k gáborról és az ellenörről képeket... és küldöm is! akik ilyenekről vitáznak a napiszaron a helyük a 'Gay of the day' kategóriába! :)

    VálaszTörlés
  11. Bajszi: "A vita helyett menjenek haza, szeretkezzenek sokat" ...nem lakik együtt a tesóm az ellenőrrel! :P Mindenki a saját szertkezőpartneréhez menjen haza és: Not war make love!

    VálaszTörlés

Ide debbenj: