Torkos szerda a Fandangóban

Ahogy azt már említettem, nagyon kevés debreceni étterem közül lehetett választani a Torkos Csütörtök programban (azután is már csak ketten csatlakoztak), így nem is csoda, hogy hamar lefoglalták az összes helyet. A Fandangóban a nagy érdeklődésre való tekintettel kibővítették az akciót, volt torkos kedd is – igaz, akkor csak az ételekre vonatkozott a -50% – és torkos szerda is. Szerda este fél nyolcra kaptunk asztalt, a hely persze dugig volt, kb. 5 percet kellett várakoznunk az ajtóban, amíg felszabadult egy asztal, ahogy mondták, úgy kalkuláltak, hogy két órán át vacsizik egy turnus. Máskor ez zavarna, de torkosborzkor elnézem, erre számítottam.

Elég gyakran jártam ide, és szomorúan láttam pár hónapja, hogy dizájnt cseréltek. Elég semmitmondó lett.
Étlapból ez pedig legalább a harmadik variáció, nekem az eredeti spanyolos tetszett, de a középsőnél azért jobb a mostani, mert abban voltak mindenféle hamburgerek, meg value kaják, de semmi különlegesség.
Mondjuk itt legalább nem volt külön torkos-csütörtöki étlap, mint tavaly a Barabásban…

Az előétel is változott, régen mindig toast volt valami sajtos-kolbászzsíros-fokhagymás krémmel, nem sikerült megfejteni az összetevőit, de zseniális volt. Most kis pizzaszeletekkel fogadják az embert, ami szintén nem rossz, meg egyáltalán: a gesztus is jó…

Kértem egy "marhahúsleves szarvasgombás raviolival, vele főtt zöldségekkel" c. kreálmányt, egész jó volt, különösen a ravioli tetszett benne, bár a szarvasgomba létezésében egyre kevésbé hiszek. Szerintem odaállnak egy kis szarvasgombával az edény felé, mondják neki, hogy integessen az ételnek, de bele nem nagyon kerül. A húst nem így szeretem, hanem jobban lehártyázva, nagyobb darabokban és totál puhára főzve, úgy, hogy omlik szét, amikor hozzáérek a kanállal, de ez már biztos csak ízlés kérdése.

A főételem viszont király volt, mexikói csirke faitast rendeltem.
Írták, hogy forró serpenyőben kapom, de azt nem gondoltam, hogy ezt ennyire szó szerint értik, a pincér szaladt egy nagy fa deszkán, gyékényalátéten levő serpenyővel, ledobta elénk és még sistergett, a gyékény meg is kormolódott picit.
Valakivel, aki mosogat náluk nagyon kitolhattam, mert minimum nyolcféle tálban szolgálták fel ezt az ételt, volt külön saláta, reszelt sajt, salsa szósz, valamilyen fokhagymás-tejfölös mártogató, babpüré, két tortilla lepény, és ugye maga a lényeg: a hagymás sült csirkedarabok.
Jól elbohóckodtam vele, tetszett.

Aztán gondoltuk, rátérnénk a desszertre. W kinézett egy fagyival töltött palacsintát erdei öntettel, én pedig egy mandulás madártejet. A pincér viszont közölte, hogy ja hát ezek pont nincsenek, a jó desszerteket mindig egyből elkapkodják. Nem egy szerencsés mondat, egyrészt azt sugallja a vendégnek, hogy náluk vannak rossz desszertek is, másrészt szervezési problémára is utal. Ha tudják, hogy ezek mennek a legjobban miért nincs belőlük több? Amúgy is csak nyolcféle desszert van, feladtuk, mondtuk, hogy akkor már csak a számlát kérnénk.

Még el se nyalogattuk a maradék barna söreinket – na jó, én Cuba Librét ittam –, már jött is a pincér, hogy jó lenne ha lassan mennénk, mert várnak az asztalra. Aztán félpercenként finoman odakukucskált a pult mögül. Ki volt centizve a két óra, az biztos.
Egyébként csak nyolcezer-valamennyit fizettünk öten, így nagyon megéri.

Hát, ilyen volt  a Torkos Csütörtök, vagyis szerda Debrecenben.