Méterhiány

Tipikus balkáni-helyi hírt láthattunk a Debrecen Televízión. Egy utca nyomora is lehetett volna a címe, a nyomtatott változaté nem az volt, hanem a sokkal hétköznapibb "Járhatatlan utca". A hétköznapi jelző sajnos tökéletes a szituáció jellemzésére. Városszerte utcák tucatján süllyedhet sárba és kátyúba a gyanútlan polgár. Gyakorlatilag járhatatlan, kocsival közlekedni szinte lehetetlen. Tankkal talán, de kinek van arra pénze?

Az út végén a kilátástalanság. A lakók hiába kérvényezik az aszfaltozást, vállalva persze az önrészt, az önkormányzat csak tűzoltást végez. Zúzott követ terít, ami ideig-óráig javít a helyzeten. Jön néhány teherautó sok tonnája, aztán az újabb időjárási átok, vele pedig a kátyúk tengere. A zúzott kő meg kiröhögi magát.

Miért nem aszfaltoznak? Logikus a kérdés, világos rá a válasz. Egy rendelet értelmében csak akkor lehet aszfaltutat húzni egy adott szakaszra, ha annak szélességge minimum öt és fél méter. A Gohér utca néhány pontja alig éri el a négy métert. Ezt nevezik szaknyelven kedvezőtlen horizontális feltételnek, cívisül pedig hatalmas, mindent elhomályosító szívásnak.

Mit tehet az önkormányzat? Semmit. Megvásárolhatná a kényes szakaszon álló telkeket, de minek? Oldják meg előbb a lakók egymás között. Szabaduljanak meg a szűk út oldalán álló házaktól. Lebontani, ledózerolni valamennyit, azután mehet az aszfaltozás. Ha áldozat kell, hozzák meg. Régi tradíció ez Kőműves Kelemen óta.

Nem az önkormányzat hibája, amiért ragaszkodik a rendeletek betartásához. Bár csak Isten és néhány tucat belsős a tudója, hányszor szegték meg azokat, amikor sajátjainak érdeke úgy kívánta. A szabály az szabály. Van logikus magyarázata, amit a városüzemeltetési osztályvezető bizonyára veretes szavakkal tudna tolmácsolni. De engedtessék meg: ez egy baromság.

Elképzelem, amint a lakók eleinte óvatosan, majd egyre mérgesebben szidják a sorsot, azután az önkormányzatot, majd újra a sorsot, végül egymást, főleg az út útjában álló ingatlanok tulajdonosait. Előre nem jutnak, ahhoz túl sok a kátyú, s még a sár is köti őket. Mindezt egy rendelet miatt, ami kimondja: öt és fél méter. Több lehet, kevesebb semmiképpen. Állnak, állnak, káromkodnak csendben. Fejüket vakarják, nem 2010-et írunk?

Emlékezhetünk Az angol, aki dombra ment fel és hegyről jött le című filmre. A helyzet abszurduma hasonló. A megoldás is csak hasonló lehet. Ismét szaknyelven szólva: nem vertikálisan, hanem horizontálisan. Ott a probléma, be (ki) kell pótolni a méterhiányt. Csak itt nem toldani, hanem bontani kellene, lássanak hát neki káromkodva, hogy bebetonozzák a jövőt.

Térképen megtalálható itt.