Szarhányók

Még mindig téma az EKF-pályázat. Még mindig az EKF-pályázat a téma. Nem nyugszunk, nem felejtünk. Nincs bocsánat! -üzeni néhány elbuzgult. Fórumokon anyáznak, utcán sziszegnek megvetően. Van városunkban olyan portál, amely sportot űz abból, hogyan lehet minél sűrűbb nyállal leköpni, megalázni, kigúnyolni a pécsi eseményeket. Az oldal szerkesztő asszonya még Miskolcot is belekeverte a nagy harákolásba, gyalázva, gyomorsavat sikítva, amikor megírta az utóbbi idők legnevetségesebb jegyzetét, ami hazai pályán tollnokból dühként kifröccsent. Kollégái alig győzik vicsorával tartani az iramot. De iparkodnak, megpróbálva túllihegni a bajnokot.


Fájdalmuk tárgya politikai alapon indult és megkövesedett dacként folytatódott. Befejeződni nem fog, sírig cipelik. Hant alól is hánynak. Hiába vezetői váltás Pécsett, hiába nemzet képviselete, hiába a büszkeség. Gyűlölik, alapból, zsigerből. Mert nem Debrecen kapta, mert politikusok mocskos háttérmunkája miatt lett így. Mert Pécs. Az alattomos. Mert nem Mi. Ott rúgják, szapulják, ahol csak tudják. Húgyfoltos gatyájú, konok vaksággal. Igénytelenül, harmadrangú logikával, gagyin. Repked a megvetés trágyabánatos szánalma a tyúkólból. Egészen odáig érzik, a pécsiek csak füttyentenek halkan: Debrecenből is ilyen szarszag jön? Igen, de csak a bolondabbik lukából...

Mi pedig egy parányit szégyenkezünk. A pályázatot és eredményét már nem lehet visszacsinálni. Politikával vagy nélküle, ez van, ezt lehetne szeretni. De nem szeretjük. Legalább elfogadni. De azt sem. Pedig nem olyan nehéz megpróbálni. Egy kicsit legalább, két hírszellentés között. Nem egy másik település büszkeségét szabdalni, nem beszólni lakóinak. Csak elfogadni. Hogy egy magyar város adja Európa egyik arcát. Kritikák érhetik. Kell is, hogy érjék. Az eszetlen acsarkodás ellenben csak árt. Pécsnek is, Miskolcnak is. De főleg Debrecennek. Akik kívülről olvassák a lokálpatriotizmusnak álcázott, gyűlöletben fogant cikkecskéket, nem a cívis büszkeséget látják. Inkább a jelenkori legszebb szokás kézzelfogható bizonyítékát: még mindig a másik sárba tiprása a legkifizetődőbb. Hogy az ilyen munkáért mennyit kapnak, az maradjon az ő titkuk és bevételük. Számlázzák és legyenek rá büszkék.

Mi addig elutazunk egy kicsit Pécsre. Köszönni. Szétnézni. Nem temetni. Józan gondolattal csak azt kívánhatjuk az ottaniaknak: alkossanak maradandót ebben az évben. Közös ügy lehetne, ha csekkemberkék nem kennék össze belük tartalmával. Az csúnyán fest még a Munkácsy-trilógián is. Azon, amit szintén bűn Pécsnek kölcsönadni. Lehet, el kellene magyarázni: amit cívis nyakasságnak nevezünk, az messze nem egyenlő néhány itteni fejben lakozó sötétségével. A fény manapság nagy luxus. Világos, ha nem zavar.

Fisher-Szélesnyelv-MagNet