Majommalom

Belső körökben gyakran téma az új, talán valamikor meg is nyíló színház, ami a Latinovits nevet fogja kapni a keresztségben. Ha fogja. Egyre több az olyan hang, amely nem erről beszél. Miért éppen Latinovits? Miért nem Mensáros László? Feltétlenül színészről kell-e elnevezni az épületet? Esetleg Szabó Magda? Vagy valaki más, oly sok kiváló tudós, író, költő fordult meg itt a régebbi időkben. A vita egyre hangosabb, megosztva a belsős urakat, hölgyeket is. Van, ki nem akarná a színészkirály nevét városunk közintézményének kapuján látni. Homályosan céloznak arra, hogy van már egy Latinovits elnevezésű színjátszó hely, Veszprémben, ahol éppen testvére, Bujtor István játszotta végső, értelmetlen és korai tragédiáját. A valós ok inkább Latinovits néha nem túl hízelgő véleménye lehet az itteni mentalitásról, melyet távozása után nem rejtett véka alá. Minden tisztelete és köszönete ellenére.


Hamarosan pletyka szintről talán hivatalossá válik az a városházi hír, amely kimondja: nincs hivatalos neve az új színháznak. A Latinovitsot bedobták a köztudatba, még valamikor az EKF pályázat idején. Nem is tudni már, pontosan ki ötlötte ki. Nem is fontos. Így nevezi az üresen álló plázakiegészítő épületet az egész város. De bizonytalan, hogy valóban így fogják-e hívni. Mára többen kérdőjelezik meg az ötletet. Túl sokan és túl magas helyeken is. Végső elnevezéséről a közgyűlés dönt majd, talán bevonva a polgárokat is, talán nem. Ebben az esetben szép gesztus lenne, ha azok választhatnának, akik választanak és használni fogják a nézőteret.

A huzavona felettébb abszurd. Egy halott legenda neve körüli vita mindig visszatetsző. Ebben az esetben egy külön, kínos epizód is társul majd a végkifejlethez. Amennyiben mégsem a zseni adná nevét az imázsháznak. 2009. májusában a Kőr Dáma Egyesület meghívására Debrecenben tette tiszteletét Bujtor. Az önkormányzati, hivatalosan is Kósa-csatornának számító Debrecen Online oldalán közölték a vele készített interjút. Így kezdődött:

– Debrecenben járva elsőként az új színházba látogatott, amely hamarosan bátyja, Latinovits Zoltán nevét veszi fel.

Bujtor István: – Vidnyánszky Attila írt egy csodálatos szép levelet édesanyámnak, amiben kérte a hozzájárulását. Természetesen anyám rendkívül boldog volt, és büszke a fiára. Csak azt az egyet sajnálom, hogy Zoli ezt már nem élhette meg. Óriási dolog ez a családnak, hogy Debrecen ezzel is emléket állít egykori színészének, akiről nem felejtkeztek el.

Ezek után igen kellemetlen lenne egy újabb, nem annyira csodálatosan szép levelet írni a Latinovits-Bujtor családnak. Elmondani nekik, hogy már nincsen szükség a hozzájárulásukra. Mégsem állít Debrecen emléket az egykori színészének. Nem felejtkezett el róla, de van másik.
Áll majd a ház. Talán. Nevével vagy máséval. Hej, de messze majomország?