- Az átadása előtt, képviselői fogadó óráján, hosszan beszélgettem Papp Csabával, aki többször is hangsúlyozta, hogy a nyugati kiskörút utolsó szakaszának befejezéséig, a Bethlen és Zúgó utcák között még csak járdával közös bringaút sem lesz, mert szerinte az csak konfliktusokhoz vezet, és a hozzá tartozó területen mindig is ragaszkodott ahhoz, hogy külön vezessék a járdát és a kerékpárutat. Ehhez képest a szóban forgó - azóta kitáblázott és felfestett - szakaszon.az alábbi képeket készítettem a minap.
Hát nekem ez közös járda-kerékpárútnak tűnik.
A másik, hogy aki ezt a kerékpárút-kövezést kitalálta, azt ezen járatnám egész életében. Arról nem is beszélve, hogy a Posta épületénél autóforgalom fogja keresztezni a bicikiutat, ami miatt az a rész erőteljesebb igénybevételnek lesz kitéve, és valószínűleg hamar megsüllyed majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ide debbenj: