Mesék Ketrecenből - A Faszernyeteg

Hó vót, hó nem vót, vót egy Berodalom, annak meg egy kerála. A Berodalom szípen gyarapodott, hozták is, vitték is a pízt. Hogy hunnan, ki tuggya? Vót, amire a Kerál kőteni akart, nem vót, amire nem. A pógárok jómódban vótak, teet tőtikére meg Berodalmi Tíví elűfizetésre, oszt jónapot. Ecce híre gyütt a palotába, hogy egy ménkű szernyeteg lúg egy fárú, ippig a Nagy Híd alatt. Fehír oszt kít feje van. Ennek fele se trífa, hejába esik kévül a Beevároson a Nagy Híd, meges csak a Berodalom rísze. A Kerál magáho entette nemeseit, tanácsnokjait, zótánnyait.

-Csúfság van, barmok. Valami lúg egy fárú, oszt más se hijányzik a Kerálválasztás előestyin, hogy ijjen hírvivés mennyen ki a Berodalombó! Hogyitten faszernyetegek tanyálnak. Itten minden szíp, meg jáú. Fazzír kell há feemutatni víres konczkint az ijjen borzadájjokat? Mennyen átal valaki a Nagy Hídon, oda alája, oszt csapja le onnén a Faszernyeteget, de mán mostan! Imádzsunkat nem kenyhetik be vastagos bílsárral, nem igaz-é szavam, mocskos taapnyaláúk?

Himmegtek csak a nemesek, tanácsnokok, zótányok. Nem sűrven tettik kifeli szagos lábuk a Beevárosbú, ha mégis, csak ótóval, úgy suhintak átal a Berodalom lepra ríszein, mint babos feng a szűk lukon. Mánpedig a Nagy Híd az nem a Beeváros, ammá nagyon nem. Senkinek nem rágta seggit a bóha, hogy odamennyen. Veszílyes hely az, mongyák a nípek, hajlék néékülijek meg drogszipogáuk tanyájja. Ki tuggya? Tán még ellenzikijeskedűk is gyüllekezik ottan magukat. Há csak nem mozzant senkise.

Míregbe borút a Kerál.
-Jóistenéé fizetem kendtek szaatig? Há nincs vitéz, ki lenyakalná a Faszernyeteget? Há adok ééte tanácsnoki címet, amijjet akartok. Míg egy kommunyikácijósat? Erínyvídelmit? Dubajkapcsolatit? Há mi kee még? Pízparipafegyvee?

Nem kelletett azoknak se tanácsnokoskodás, se a pízparipafegyvee. Hideg vót künn, átal a Nagy Hídon, meg alá, meg kituggya. Enkább űtek a seggükön, oszt ettík a lazacos kenyírt. Meggyütt mán a Kerálné es közbe, ű meg örökös takságot kénált a Nígyszegletű Dáma Meggyessületbe, ha valaki levágná a szernyet. Míg azoknak es, akiknek lógójuk van, nem hópadásuk. Teszteletbeli Dáma, mongyuk. Oszt még erre se moccant senkise.

Mán csak megszúlal a Trónterembe sertepertélő fijú, akinek az a dóga, hogy az udvarnyokok után hagyott trágyát ganézza. Munkáját nem szerette, a Kerált nem állhatta, de kell a píz, bömbő a gyerek ha nincs mit ennije. Gondót egyet, oszt úgy pöktejoda:
- Egy íletem, egy meg a vááság. Én biza leszedem a szernyet. Ha kít feje van, akkó es. Csak kapjak jussot ééte.
Megörült a Kerál, meg a Kerálné. Ígétek füvet meg ígetett szeszt, némi pízt is, csak sijjessen a fijú, jajj, csak sijjesen.

A meg kijélezte botskorát, oszt nekijeredt. Kijért a Beeváros szélire, azon istú, átalment a Nagy Hídon oszt bément alá. Atyajisten, mit pillanta mee! Nem vót ott se szerny, se fenyevad, csak a pusztulat, a Nagy Hídra feevivű lípcsű mellett egy fa, oszt azon lúgott egy naagy, fehír csecsfogó!!! Oszt a kít nagy puppját nízte valaki fejnek! Hogy kítfejű! Nagyot rehegett a legíny, hogy ezek ott a Palotába ettű rottantottak a gatjába, há nincs itt szerny, csak egy csecsfogó. De amelyen gyorsan gyütt a jókedv, úgy szalatt is el. Keservesen nízett kőőbe a fijú. Hejj, a keservit, há mi a rossebb van ehelyt? Ijjet nem látni a Beevárosba. Szemíthegyek, bíltaatalom, huttyszag, mocsok mindenfeli. Tán állatok éének erre, nem is pógárok?

A Faszernyeteg

Ezen rágott a legíny, amíg leszedte a szernyet a fárú, oszt ballagott vele vissza a Nagy Hídon, átal az ótóbűzben, át a Beeváros határájig, azon is túú, vessza a Palotába. De mire odajért, úgy felment a víre az fejibe, hogy verest hányt míg a hajtetű is rajt. Há mecsoda egy velágban élünk, hogy az urak a jómódba lógattyák az agancsost, közbe a szegíny legíny meg a gettáúba takaríccson?

A legíny megátt a trónszíkné, megszítta magát, oszt orra fuvallatával kicsapta a fensíges lábak elí a szernyetegnek gondót fehírnéműt, ippig a Kerálné topánnya elibe. Úgy bömbőte:
-Tőccsék belé, ami belévaló! Pógáraitok csecsfogót aggatnak a gallyra, hej, pedig de mást kéne, hej pedig! Há millyen egy Kerál az, aki Faszernyetegnek gondolál egy ijjet, oszt nincs embere, kinek lenne vír a pucájába, hogy átaamennyen oszt leszeggye? Há mi a lúfasznak dógoznak itt az urak?

Begurrant a Kerál. Nízett, nízett a legínyre, oszt végén mán csak aszonta:
-Befogod azt a fírges, lepcses, büdöses pofádat, teparaszt! Örüjjé hogy nem karózlak fengod lyukán! De huszonötöt csak csappantok segedre, azt a szemnéküli anyádat! Lábad többé Palotámba nem rakod, vagy szítfeszítem a zorródat!

Ráfódult a Királnéra, oszt aszongya:
-Lássad asszon, ezt kapom a hálátlannyaitóó! Mennyé, ne idegíjjed magad teisis! Híjjá meg valakit egy szejánszra az Meggyessületbe.

Mikó elment a Kerálné, odadürrentett a nemesejihe, tanácsnokajiho, zótánnyaiho:

-Ezt a szart meg ígessítek ee! Nyoma se maraggyon, hogy Berodalmamban ilyenek vannak! -dörögte, oszt eement mennyitni egy imádzskijállítást.

Oszt az udvaroncok meg csak níztik egymást, vakarták szemük fehírjit, mer nem tudták hogy most a csecsfogóra vagy a legínyre gondolt az Úr. Tán míg mostan es ott áának, ha ugyan a fijú el nem unácskóta magát, oszt haza nem indút. Sijjetnije kelletett, messzi lakott ű, messzibbre, a Beevároson jóva kívű. Túlonnan, egy másik gettáúba. Oszt meg má mehetett dolog után hálábú, mee levágta a Faszernyeteg fejit. Közbe meg azon gondókodott, legalább a csecsfogót hazavihette vóna az asszonynak. Hogy örűt vón szeginy.

Szélesnyelv-Kong