2013. 09. 30.

Így (is) pazaroljuk az Unió pénzét

Nem épp friss téma, de csak most jutottam a blog közelébe és régóta tervezem ezt a posztot. Debrecen önkormányzata pályázaton nyert 767 millió forint vissza nem térítendő, 100 százalékban európai uniós támogatást egy közlekedési központ létrehozásának megtervezésére. Már eleve röhej, hogy a tervpályázatot lebonyolító 11 tagú bíráló bizottság szavazati joggal rendelkező tagokból és szavazati joggal nem rendelkező, szakáganként kiválasztott szakértőkből állt!


Ez a bizottság úgy döntött, a beérkezett pályaműveket  díjazza. Az első 15 millió forintot, a második 13 millió forintot, a két harmadik 10-10 millió forintot kapott. Emellett további 13 pályamű megvásárlásáról is döntött a bizottság, egyenként bruttó 4 millió forint értékben. Ez összesen 90 millió forint! Ezekből aztán rendeztek egy szép kis kiállítást, mert az emberek annyira vágynak soha meg nem valósuló látványtervek nézegetésére. Így kulturálódik a cívis lélek - szerintük.

Az igazán bosszantó viszont az, hogy már 2008 óta létezik egy,  42 millió forintból engedélyeztetett terv az egész kócerájra. Na, ezt mind most kivágták a kukába. A vicces az, hogy a harmadik helyezett terv sokkal érdemesebbnek tűnik a megvalósításra, mert míg a győztes perontető megoldása csupán gigantomán, és nagyrészt funkciótlan, a Középülettervező Zrt. annyi értelmet adott a sínek fölötti épületnek, hogy oda tette a buszpályaudvart. Így a lehető legkisebbre csökkentve az átszálláshoz szükséges távot és időt, vonat és busz között. Persze azt már megszoktuk, hogy Debrecenben a praktikusságnál előrébb való a megalománia.

Ami azonban az igazán vérlázító, hogy a 2-es villamos projekt keretében vásárolt új villamosok miatt átépítették a Nagyállomás előtti hurkot több mint 100 millió forintból. Majd ha jövőre valóban eljutunk odáig, hogy a mocskos unió utalja a lóvét az Intermodális Közlekedési Központ kivitelezésére is, az egészet felbontják, mert a most megtervezett és díjazott, valamint a 2008-ban megtervezett és kifizetett elképzelések is egyaránt úgynevezett fésűs fejállomással operálnak...

De hát minek is méltatlankodok és háborgok itt, ez nem a mi pénzünk, nem a mi adónkat pazarolják, az a mocskos unió pénze, semmi közünk hozzájuk!

3 megjegyzés:

  1. A tetőn a buszvég nekem is tetszik, de azt be kell látni, hogy főleg a környékről Debrecenbe ingázóknak segít igazán. Aki csak át akar szállni buszról buszra azt csak feleslegesen kiviszi a vonatok felé. A mostani megoldásnál egyébként bármelyik jobb, mert ez a híd alatt tekergős fel-le szállós móka szerintem senkinek sem jó. Gyaloglási távolságban és időben sem.

    VálaszTörlés
  2. Több városszéli decentrumra, vasúti megállóhelyre lenne szükség, nem egy nagyra. A köztemetőnél kellene egy vasúti megálló, hogy át lehessen szállni a trolira. Aki Nyíregyháza felől jön és Klinikára megy, miért kerüljön a belvárosba?

    A 33-as úton a bevásárlóközpontoknál is megállás nélkül megy el a vonat, pedig a helyszín adja magát... Az ITSH-nál a Vezér úti lakótelepnél is szükség lenne vasúti megállóra.

    Mellesleg az intermodális központ nem egy megalomán szó, mindössze annyit jelent hogy közel van egymáshoz a villamos, a busz és vasúti megálló. Nagyon közel.mint itt:

    http://www.lightrailnow.org/images/saa-lrt-bus-saarbruecken-interchg-apr2003_s-baguette.jpg

    VálaszTörlés
  3. Beruházás csak ott lehet ahonnan van mit vissza venni. Piti dolgokban nincs üzlet ! Senki se gondolja hogy érte készülnek a műtárgyak. A beruházások önmagukért lesznek kevesek gazdagodására. Miért, eddig nem így volt ?

    VálaszTörlés

Ide debbenj: