2013. 05. 06.

Kováts Ákos nem bírja ha beszólnak neki - Update

A múlt héten a Csapó utcai Mele kávézó közterület-foglalási módszerei miatt volt hangos a debreceni internet. Először a Vagy.hu közölte egy felháborodott lakos levelét, majd másnap a Cívishír is lehozta ugyanazt a levelet, előbbi pár nap múlva közeli képeket is mutatott a teraszon kihelyezett tábláról - mely szerint áthaladás esetén rendőrt hívnak! Míg utóbbi megkereste Kováts Ákos főépítész urat a problémával, majd annak válaszlevelét közölte, Kováts Ákos szembemegy az igénytelenséggel (?) címmel, ám a kommentelési lehetőséget letiltotta az adott bejegyzésnél. Mint a korábbi cikk hozzászólásiból kiderül, mindez a főépítész kérésére történt így.


Ráadásul ez már nem az első eset, mivel az év elején már felmerült a kérdés, Kováts főépítész nem bírná a kritikát? Nos, azt hiszem nem kell tovább keresgélnünk a választ. Egyébként meg érthetetlen Kováts úr hozzáállása, attól hogy a baromságaihoz - Szinte lépni sem lehet a székektől és asztaloktól, és éppen ezt szeretik bennük. - nem lehet hozzászólni, a kapcsolódó cikkben megkapja a magáét, tehát nem hogy elkerüli a neki nemtetsző hozzászólásokat, hanem még hergeli is a jó népet. Bár valószínűleg esze ágában sincs olvasgatni a kommenteket, így nem értem miért zavarja, mások miket írogatnak róla. Viszont a Cívishír munkatársai minden bizonnyal olvasgatják a véleményeket, hát legalább ők megfogadhatnák az egyik jótanácsot:

"EszemFaszom megáll tőletek! Leközöltök egy szaros olvasói levelet - ami köz-és társadalmi problémákat penget : dicséret érte, bravó! Ez aztán a Demokrácia, ezt zászlóra tűzni és felvállalni!
Válaszként leközlitek a pártállam kiskirályának udvari bolondjának a levelit - kérésére komment nélkül: és ez már nem az első ilyen Kováts "interju"-amihez csak kussolni lehet! Hát mi a franc van veletek? Ennyire szar még a Dehír sincs... ilyen kettős személyiséggel orvoshoz kéne fordulnotok!
Tessék mán akkor eldönteni,hogy a nép hangja akar lenni a Cívishír, vagy kósa és bandája segnyalója: utóbbi kifizetődőbb biztosan,de bizonytalan határidejü, előbbi viszont népszerübb, és nemcsak a tükörbe,de még gyermekeitek szemébe is nézhetel utána- gerincetekről nem is beszélve!
Ha vér lenne a pucátokban feloldanátok a komment stoppot!"

Update: 05.08. A Cívishír megnyitotta a kommentelési lehetőséget a szóban forgó cikk alatt. Nahát, gyorsan tököket növesztettek?

1 megjegyzés:

  1. Biztos, hogy KÁ nem járja a debreceni utcákat.Vagy ha igen, akkor bűnöző. (folyt. köv.)

    VálaszTörlés

Ide debbenj: