2012. 09. 10.

Milyen ember küldi katonaiskolába a gyerekét?

Az idei tanévtől kezdve a Gábor Dénes szakközépiskolában katonai képzés indul az ifjaknak Debrecenben, ennek apropóján a Fazekas Mihály Gimnázium Kossuth téri tanévnyitó ünnepségén (melyet természetesen Lali király nyitott meg, de ez most mellékes) jelen voltak az említett szakközépiskola első növendékei is. Egyenruhában. Az esemény végén ők rendezett sorokban elvonultak, miközben nekem végig Pink Floyd dübörgött a fejemben:


Egyúttal felmerült bennem a kérdés, milyen ember küldi katonaiskolába a gyerekét?


Eleve nem lehet elvárni egy 14 éves gyerektől, hogy pályát válasszon, nagyon ritka az olyan határozott és ambiciózus jellem ebben a korban, aki pontosan tudja mit akar csinálni és azt végig is viszi. A legtöbb esetben a szülők befolyás a döntő. (Ezt tapasztaltam saját bőrön is, úgyhogy nagyjából tudom miről beszélek.) Azt pedig bizonyára minden épeszű felnőtt belátja, hogy ha egy gyerek olyan iskolába jár, ahol katonai képzést is kap, akkora befolyással lesz rá a rendszer, hogy sokkal fogékonyabbá válik a katonáskodás iránt, mint egyéb esetekben. És bizonyára lesz egy-két nebuló akiknek mondjuk nem az válik a fő célkitűzésévé, hogy íróasztal mögött, adminisztrációs munkával vegyen részt a honvédség működésében, hanem szívesen megtanulná kezelni a fegyvereket. Ha pedig megtanulta kezelni, biztos szívesen kipróbálná. És esetleg jelentkezik, egy külföldi békefenntartó misszióba. Nyilván az sem hátráltató tényező, hogy azzal még kicsit több pénzt is lehet keresni, mintha csak itthon gyakorlatozik a laktanyában. És ne adj' isten, halálos találatot kap békefenntartás közben. Nem hiszem, hogy ezt bármelyik szülő is szeretné. Tehát aki oda beíratta a gyerekét, valószínűleg nem gondolta ezt végig rendesen.
Miért nem lehet megvárni, hogy az emberek felnőtt fejjel, képességeik és ambícióik ismeretében döntsenek, esetleg a katonáskodás mellett? Miért kell már 14 éves korban elkezdeni befolyásolni a gyerekeket? (Mint ahogy teszik az USA-ban is, ahol a toborzó irodákban ingyen játszhattak a kölkök mindenféle harci szimulátor játékokkal.)
Ja, persze. Megint elfelejtettem. Háborúban állunk...

9 megjegyzés:

  1. Én is megpróbálok a szülő fejével gondolkodni:
    Ha azt akarom, hogy a gyermekem megtanulja a rendet, a fegyelmet, és megvédeni magát, akkor kézenfekvő, hogy katonai jellegű iskolába iratom be. Úgy talán nem lesz belőle egy narkós, részeges diszkótöltelék. Mellesleg szakembere lesz annak, hogyan kell megvédeni a hazámat, ami eleve minden magyar állampolgár elemi kötelessége. Emellett bizonyára azt is meg fogják vele tanítani, amire egy irodistának szüksége lesz. Ilyen végzettséggel bármikor elhelyezkedhet katonai pályán is, így nem kell feltétlenül kilincselnie egyik simlis vállalkozótól a másikig munkahelyért, és a zsoldját biztosabban megkapja, mint egy maszek irodánál a fizetését.

    Ami a háborút illeti:
    Ha külpolitikáról nem csak a magyar tévék híradóiból informálódsz, akkor érzékelheted a fegyverkezési verseny erőteljes fokozódását a NATO és Oroszország-Kína-Irán közt. És hogy ki akar az agresszor lenni, az is egyértelmű. Orbán is szervezi már a tartalékos állományt ezerrel.
    Még egy jó tanács: Már Hofi is megmondta: ne felejtsd el az orosz nyelvtudásod, mert most már, hogy beléptünk a NATO-ba, ott leszel (mutat kelet felé) hadifogoly.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A legmasszívabb alkoholista, akit ismerek, egy harmincas éveiben járó katonatiszt. Jól megtanulta a rendet, fegyelmet és távoltartotta a stabil értékrend a káros szenvedélyektől, tényleg.

      Törlés
  2. Igen, nyilván minden diák, aki az elmúlt 10 évben végzett - amióta nincs katonai középiskolai oktatás - narkós, részeges diszkótöltelék lett.
    Aztán meg álljon be mindenki katonának, meg közalkalmazottnak mert az biztos pénz, csak éppen a gazdaság fog romba dőlni, ha senki nem fizet adót. Még véletlenül se dolgozzunk a szürkegazdaság fehérítésén.

    VálaszTörlés
  3. Szerintem elmehetnél politikásnak, olyan "jól" terelsz és sarkítasz. Előző írásomban nem használtam a mindenki szót vagy szinonimáját. És a félreértelmezések elkerülése végett közlöm az alábbiakat:
    Természetesen nem minden vállalkozó simlis.
    A rockerek között is vannak részegesek és narkósok.
    A diszkóba járók között is vannak rendes emberek. Senki sem tökéletes.

    Jelenleg Magyarország önerejű védelmi képessége statisztikailag nem kimutatható (mérési hibahatáron belüli a 0-hoz képest), ezért katonai oktatásra és katonákra szükség van. Mivel az USA és a nyugat-európai NATO tagállamok gazdasága összeomlóban van (természetesen a miénkkel együtt), így a NATO segítségére baj esetén csak annyira számíthatunk, mint 1956-ban.

    Tudtommal a közalkalmazottak és a katonák is fizetnek adót, ráadásul nem minimálbérrel vannak bejelentve, mint az adócsaló vállalkozóknál.

    Negyvenvalahány évig többségünk jobban elélt közalkalmazottként, mint ebben az új rendszerben, és 1985-ig személyi jövedelem adófizetés sem volt, és a külföldi adósságunk is nagyságrenddel kisebb volt, mint most. Nem voltak télen házukban megfagyott vagy hajléktalan emberek. Ismeretlen volt a megélhetési bűnözés fogalma.
    Nem a kommunistákat sírom vissza, hiszen a mostani rendszert is ők vagy ivadékaik működtetik.

    Légy szíves fejtsd ki, hogy a szürkegazdaság fehérítését miben gátolja a katonai oktatás bevezetése, mert magamtól nem tudok rájönni!

    VálaszTörlés
  4. A közalkalmazottak és katonák adófizetésével az állam csak egyik zsebéből a másikba rakja a pénzt, ezzel kapcsolatban ne legyenek illúzióid.

    Gyenge, jelentéktelen katonai erővel rendelkező ország, gondolták annak idején Vietnámról és Afganisztánról, miközben a megszállók szuper haditechnikával és szinte kimeríthetetlen forrásokkal rendelkeznek... Ha minket megtámadna valaki, szerinted hova repülnének az első rakéták? A kiskatonákkal és fegyverekkel teli laktanyákra. Onnantól kezdve a leghatékonyabb védekezési módszer a gerillaharc. Amit a túlélő civilek végeznének, akkor pedig fölösleges lesz a menetelés/sorakozó/vigyázz pontos végrehajtásának ismerete, vagy az egyenruha, úgy is az a lényeg, hogy könnyen elvegyüljenek, és minél rövidebb akciókkal, lehetőleg tűzharc nélkül minél nagyobb károkat okozzanak az ellenségnek.

    Minden forrás amit hülyeségekre költenek, csökkenti az esélyét a szürkegazdaság fehérítésének, mivel kevesebb jut azon szervezeteknek akik azzal foglalkoznak, és/vagy többletterhet ró a költségvetésre.

    VálaszTörlés
  5. Az szja adófizetés a közalkalmazottak zsebéből veszi ki a pénzt és teszi át az államéba, mint más adófizetők esetén. A munkáltató által fizetett adó esetén igazad van.

    A gerilla hadviselés alapja a reguláris hadviselés, amit nem a Doom és a Duke Nukem programmal lehet a legjobban elsajátítani, hanem katonai kiképzéssel. Tehát a túlélő civileknek sem árt, ha ilyen iskolában (akár sorkatonai kiképzésben) kupálódnak ki. A gerillák is menetelnek, nem is keveset: lásd a Titóról szóló nyugati filmet vagy Mao hosszú menetelését, nekik is bírniuk kell, csak nem díszlépésben, hanem teljes menetfelszerelésben. A gerillának sem árt, ha tudja, hogy melyik a jobb keze. Ha a harcostársa azt kiáltja, ellenség jobbról, nem baj, ha nem balra lő. Tehát az alaki gyakorlat sem vegytiszta hülyeség.

    Említs olyan szervezeteket, amik fehérítéssel foglalkoznak (nekem most csak egy jut az eszembe: Kuk Klux Klán)!

    Szerintem a katonai kiképzésre elköltött pénz nem hülyeség.

    A jelenlegi politikai-közigazgatási vezetőink erényeit ismerve, amit a költségvetésben megspórolnak, azt zsebre is rakják. Ne legyenek illúzióid!

    VálaszTörlés
  6. Ha közalkalmazott vagy az államtól kapsz fizetést, pl. havi bruttó 160-at, de csak papíron, mert mindenféle járulék formájában az állam visszavesz 60-at, amit másra költ, szerintem ez a (köz)pénz egyik zsebből másikba tevésének tipikus példája.

    A gerilla témában most te sarkítasz óriásit, nem hiszem hogy katonaiskolában tanulják meg a gyerekek, hogy melyik a jobb és bal kezük.

    Szerintem a NAV-nál azért részben az is célkitűzés, hogy fehérítsék a gazdaságot, a számlát nem adó vállalkozók fingatásával, meg a munkaügyi szerveknél is tehetsz feljelentést ha valahol nem jelentenek be, és ott is előveszik a vállalkozót, aki azután lehet meggondolja, hogy legközelebb bejelenti az alkalmazottját (sajnos erre ritkán van példa, tudom).

    VálaszTörlés
  7. Az én fiam szeptember óta jár katonasuliba!!! Büszkék is vagyunk rá!!! Családunkban akik mind a honvédségnél szolgált, az a gyermekünk vérében van, és a fiam is ezzen az úton akar haladni, senki nem kényszerítette rá! Ez az ő döntése volt!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. gratulálok!
      Egyem meg a kis leendő gyilkost a gyilkosképzőben! Ott megtanulja rendesen hogy kell lyukakat ütni emberekbe, hogy lehetőleg megdögöljön! Nagyon helyes! Olyan büszkék lehettek majd rá mikor a 6 éves iraki kislányt agyonlövi, mert csúnyán nézett!

      Törlés

Ide debbenj: