Eddig szerettem Lejlát

Szerettem Lejlát, mert mindig sokat adott és keveset kért. Bár esetünkben Lejla nem nő, hanem egy pékség a Darabos utcán. Azért szerettem, mert akkora vaníliás kifliket lehet ott kapni cirka 120 forintért, hogy átharapni alig lehet - vagy 25 deka puding, vékony leveles tésztába burkolva. Termékeivel az összes debreceni pékséget magasan veri ár/érték arányban. Tenyérnyi túrós sütemény 140-ért, arasznyi átmérőjű kenyérlángos 130-ért. Mintha nem is Debrecenben lennénk! (Egyébként hadházi illetőségű vállalkozásról van szó.)

Ám sajnos Lejlát is megcsapta a válság szele. Néhány hete ugyanis felfedeztem kínálatukban a kakaós kiflit. Ugyanolyan méretben és árban mint a vaníliás - rögtön be is indult agyamban a Pavlovi reflex, amint végigondoltam, milyen lesz beleharapni a puha omlós tésztába úgy, hogy közben minden résén sűrű csokikrém türemkedik ki.


Délután kettő lévén bátorkodtam megkérdezni, hogy friss-e az áru? Hiszen nem ritka az manapság hogy a pékségek dél körül vagy délután is kapnak árut, ha nincs helyben sütödéjük, hogy ne a hajnal négykor készült szikkadt terméket kelljen a kedves vevőnek ropogtatnia. Gondoltam, hogy ha nem friss, visszajövök később - de kérdésem feltevésével látszólag megbántottam az eladó hölgyet, mert szinte felháborodva válaszolta, hogy "természetesen friss, itt mindig friss az áru". Majd kolléganőjéhez fordult, és elkezdett neki mesélni egy történetet mely a következőképpen hangozz: "A múltkor is bejött egy nő, kérdezi, hogy friss-e a pogácsa, mert amit a legutóbb vett, azzal kopogtatni lehetett az asztalt. Mondom neki, hogy itt mindig friss az áru, mit képzel az ilyen." Éreztem, hogy ez a beszélgetés nekem szól, de mivel nem hozzám beszélt, és nem rólam, nem küldtem el a franca, amit így utólag is bánok, mert otthon, morzsolódó, ehetetlen, száraz tésztával és tölteléknek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető, alig észrevehető mennyiségű csokiszerű ragaccsal találkoztam pár perces utamról hazaérve - ahogy a mellékelt képen is látható.

Mondanom sem kell a reggelim, és így az egész napos hangulatom alaposan el lett szúrva, ezért született ez a bejegyzés. A Lejlában azóta nem jártam, nem is esik útba, és akinek útba esik, annak csak annyit tanácsolok a csokis kiflit hagyja ki!