2012. 02. 27.

Megszokhatatlan ismétlődések

Megvolt szombaton a Friss Rádió szülinapi bulija. Az első két bandáról ugyan lemaradtam, de igazából úgy is csak a Mystery Gang érdekelt. Jól be is furakodtam a tánctéren mélázó - úgymond - tömegbe, persze tisztelet a kivételnek, voltak azért jó páran akik hozzám hasonlóan táncoltak rángatóztak, de a többség (ahogy már megszokhattam volna) lagymatag rezignáltsággal vette tudomásul, hogy körülötte épp egy rockabilly koncert zajlik. Ez még a hátul és a karzaton ácsorgóknak megbocsátható, ellentétben az első sorban kamillázgató idiótákkal, akik közül párat meg is interjúvoltam, hogy minek foglalja itt a helyet ha nem táncol, de mindegyik olyan értetlenül nézett rám, mintha legalábbis a húr-elméletről faggattam volna. Alig bírtam magam visszafogni, hogy ne pöcköljek nyakon mindenkit akit csak elérek! Azért üzenném, annak a rakás tinipicsának, meg a magas őszhajú fószernak, hogy legközelebb koncert előtt, szürcsöljenek egy kis ecetet, hátha attól jobb kedvük lesz. Sheriff tábláinak meg tudnék egy jó helyet!

Az meg, hogy mostantól lottózni fogok hótziher, mert úgy jöjjön be legalább egy hármasom, ahogy szinte óramű pontossággal megjósoltam, mikor fog elfogyni a sör. Borsodi és Stella, 22 órakkor már nem volt! Persze lehetett kapni még egy ideig a Lövenbraunak nevezett lónyálat, de azt én már nem sorolom a sörök közé, mondjuk a Borsodit is csak nagy duzzogva. Az pedig, hogy nem sokkal később már csak csapoltat lehetett kapni - ami ráadásul a korsó esetében négy deci folyadékot és egy deci habot jelentett cirka háromszázakárhány forintért - még hagyján, de hogy ehhez alsó hangon 20-30 perces sorban állással lehetett hozzájutni, abszolút jogosan vívta ki minden jelenlévő felháborodását! Úgyhogy innen is gratulálok a kocsma üzemeltetőjének, hogy a felső szintre koncentrálódott állandóan szomjas pár száz fős tömeg kiszolgálására, képes volt két (azaz kettő darab) csapost hadrendbe állítani. Rendkívül bölcs üzleti megfontolásra vall!
Így a tűzzsonglőrködést, meg a Friss Rádió All Star Bandet, gyakorlatilag a pultnak feszülve élveztem puffogtam végig. Pozitívum viszont, hogy a Skafanderzre legalább összeszedte magát a közönség, és hatalmas őrjöngésbe torkollt az egy helyben totyogás. Annak ellenére, hogy alaposan megfogyatkozott a nézősereg, a Paddy and the Rats is jónak tűn, bár valószínű csak azért, mert addigra már alaposan magamon kívülre helyezkedtem.

Végezetül pedig annyit közölnék, hogy a felmerült igényekre reagálva, sorvége megtaláló mesterkurzust indítok kizárólag két diplomásoknak! A képzés államilag finanszírozott, egy félórás. Jelentkezni a blog email címen lehet!

1 megjegyzés:

  1. Ki kellett volna bélelned a zsebeidet Tesco-s szatyorral, és teletölteni koncert előtt az italdiszkontban vásárolt kedvenc söröddel. Így a koncert nézése közben is tudtál volna sörözni a zsebbe lógatott nádszálon vagy tankleszívó slagon keresztül.
    Csak arra kellett volna ügyelned, mint a repülőknél, hogy mindkét "szárnyad/hónaljad" alatt nagyjából egyformán fogyjon a sör, mert különben felbillennél, és dúgóhúzó vonalban becsapódnál a padlóba.

    VálaszTörlés

Ide debbenj: