2011. 09. 23.

Még mindig kevés a bringatároló

Tavaly ilyenkor amiatt pampogtam, hogy a Fórum Debrecen Csapó utcai bejárata előtt nincs bringatároló, csak kicsit távolabb, és a lustábbak (pl: én) a padokhoz és a lámpaoszlophoz lakatolnak. Azóta a helyzet arrafelé nem változott, de lett egy tároló a Hunyadi utcai bejáratnál, ami viszont szinte állandó jelleggel tele van.


Írtam hát a létesítmény igazgatóságának, hogy tudnak-e a helyzetről, és szándékoznak-e valamit tenni a probléma megoldása ügyében. Sajnos választ az elmúlt hetekben hiába vártam, nem kaptam. Úgy látszik a vezetőségben - melynek tagjai nyilván autóval járnak dolgozni - úgy gondolják, hogy a biciklizés a szegény ember jellemzője, ezáltal vásárló ereje elhanyagolható. Így minek is fáradnának azzal, hogy a kerékpárosok kényelmét szolgálják, néhány összehegesztett bádogdarabbal. A pénzes emberek autóval járnak, nem véletlenül épült fel a kedvükért egy sok száz férőhelyes, sok emeletes szürke parkoló-monstrum. Az ő pénzköltésüket pedig ne zavarják a (bejárat előtt futó) bicikliút szegényei.
Na szóval, a management kedvéért elárulom, hogy a képen látható két külföldi diák, százezres bringáknak kereste épp a helyet, de mivel nem talált, bizonyára máshová mentek elkölteni a fölösleges gubát.

4 megjegyzés:

  1. +1: gondolom pont emiatt van ott a dohányzó hely is.

    VálaszTörlés
  2. Nem baj, télen majd lesz elég szabad biciklitároló! :)

    (légyszi írd már meg újra mai megjegyzésedet, véletlenül a törlés gombra kattintottam. és ne azzal törődj hogy mikor készültek a képek, hanem hogy mi van rajta! :))

    VálaszTörlés
  3. Mr. Paparazzo, te mindehol ott vagy? :o))

    jó ez a blog!
    tényleg kevés a bringatároló na de ilyen kevés bicikliút mellé mit várhat az egyszeri bringás?
    röhej, hogy van ahol felfestették, de oda többet nem is mentek azóta, és jól lekopott, a többi meg úgy el van hanyagolva, hogy már-már kalandtúrának is elmegy

    VálaszTörlés
  4. A piac mellé parkolom le a lovat, mert tényleg tele szokott lenni a képen látható. Mellesleg ha valami oknál fogva mégis csinálnának tárolót, akkor ajánlanám nekik a lovarda előtti formát.

    VálaszTörlés

Ide debbenj: