2010. 10. 08.

Rossz kilátások Debrecenben

Elgondolkodtató olvasói levelet kaptunk, melyet György - az Apolló Superiorhoz tartozó már kész parkolóház mögötti 17 lakásos társasház egyik lakója - kétségbeesésében küldött szét a debreceni sajtónak, és közéleti blogoknak. Kétségbeesésének oka, épp a fent említett parkolóház, melyet sikerült pont az ablakaik elé építeni, melynek eredményeképpen megfosztották őket a kilátástól, és a napfénytől, cserébe viszont kilátásba helyeződött a jókora forgalom, az ezzel járó zajjal, szmoggal egyetemben. Minek eredményeképp a lakásaik piaci értéke, jóval a piaci ár alá fog csökkenni, ezzel pedig - ahogy fogalmaz, "a város jó pár ott lakó egy életen át összegürcölt kis lakását, vagyonát baszarintja el".


György levelében hajmeresztő dolgokról ír:


Módosították az építési engedélyt, a város jóváhagyta, emiatt a parkolóház tetején nyitott parkoló lesz, ott fognak majd pöfögni az autók, lesz még több zaj, benzingőz. A parkolóház és a házunk között lesz egy kb. 2x2 m  alapú, 18 m magas tűzlétra, ami még levesz a két épület közti távolságból, s ezek még inkább csökkentik a lakások eladhatóságát, veszélyeztethetik a biztonságunkat. Pl. a tetőről simán bedobhatják az ablakainkat akár.
S lehetne azzal a nonszensz dologgal folytatni, hogy a parkolóházra néző, betonfalat bámuló régi ablakainkat ha ki akarjuk cserélni új műanyagkeretesekre, akkor építési engedély kell hozzá(!), mert a város közgyűlése műemlékvédelmi területté nyílvánította a belvárost! Parkolóházat meg lehet építeni oda... Szóval az ember esze megáll... 
S lehetne még a gyönyört fokozni azzal, hogy a beruházó vállalkozó kijelentette, hogy az építési engedélyünket az ablakcsere kapcsán, amennyiben lesz ilyen, simán meg fogja fellebbezni. Arra a kérdésemre, hogy miért is okoz problémát nekik a mi ablakcserénk, amire miattuk kényszerülünk, hogy a zajt, port, levegő-szennyezettséget kizárjuk lakásainkból, azt válaszolta, hogy vannak jogászaik, akik a pénzükért majd megkeresik a módját az alánkvágásnak...

György továbbá elmondta, többször jelezték a városvezetésnek, mennyi bajuk támadt az építkezés alatt, 2008-tól egészen mostanáig, de csak egy semmitmondó levelet kaptak a főépítésztől. 2009-ben polgármesteri fogadóórát kértek, melyet 2010-ben már meg is kaptak. Az ott elhangzottakra viszont, azóta sem érkezett visszajelzést, semmilyen előrelépés nem történt. Ezért szeptember végén ismét levelet írt a városvezetésnek, ezt olvasható lentebb, ám a mai napig erre sem érkezett válasz. Ami azért elgondolkodtató, mert az ember azt hinné, a kampány hajrában venné a fáradtságot (főleg egy ilyen hangvételű levél esetében) az illetékes (mert nem valószínű, hogy Kósa Lajos személyesen böngészgeti a megadott fiók címet) és (nyílván polgármesteri egyeztetés után) dob egy újabb ígéretet (azok ilyenkor könnyen mennek) csak hogy elcsendesítse ezt a néhány hangoskodót, még egy kis időre. Épp csak a választások utánig.


A hallgatás ez esetben valószínűleg a túlzott önbizalom jele, amire persze az eredményeket látva, minden okuk megvolt. De más kérdés, hogy a debreceni részvételi arány mértéke, jobb helyeken érvénytelen voksolást eredményezett volna. De ez itt Abszurdisztán ahol mindent lehet, ahogy a levél írója is kifejti, íme:

----------Eredeti üzenet----------
Dátum: 2010. szeptember 27. hétfő, 15:22:05
Feladó: "Szőllősi György"
Tárgy:  kire is szavazzak
Címzett: polgarmester@ph.debrecen.hu

Tisztelt Polgármester úr!
Segítsen kicsit egy egyszerű debreceni városlakónak. Közeleg az önkormányzati választás napja, és nem tudom kire szavazzak. Szavazzak-e önre a választáson megmérettető polgármesterjelöltre, szavazzak-e a jelenlegi képviselőre aki szintén indul az önkormányzati képviselőjelöltségért? Amennyiben önökre szavazok, megoldják-e a problémánkat?
Nem tudom.
Nem tudom, mert az utóbbi 2 évben folyamatosan azt tapasztalom, s nem csak én, hanem a környezetemben élők is, hogy nem igazán foglalkoznak a mi problémáinkkal. Az egész azzal kezdődött ugye, hogy a városvezetés iránymutatásával a Miklós utcán parkolóházat kezdtek építeni egy olyan vállalkozó vezetésével, aki egyszer már megpróbálta a várost anyagilag megkárosítani.
Olyan tervet engedélyezett a városvezetés, melyre rettentő módon nincs szüksége a városnak. Nincs szüksége újabb bevásárlóközpontra, s nincs szüksége ekkora méretű parkolóházra. Nem vitatjuk, hogy kell parkolni, de kifogásoljuk, hogy olyan méretű s olyan kivitelű tervet engedélyeztek, mely jócskán meghaladja a belvárosi lakóövezet kellős közepébe józan ésszel betervezhető, kivitelezhető mértéket, s mely tervet nem lett volna szabad egy felelősen gondolkodó városvezetésnek jóváhagynia.
Aztán folytatódott azzal, hogy az építkezés során elszenvedett zaj, por egyéb bántalmak miatt hiába fordultunk önhöz, s kollegáihoz többször is, semmilyen visszajelzést nem kaptunk. Aztán folytatódott azzal, hogy mikor az építkezést szenvedő lakók érdekében 2009-ben személyes egyeztetést szerettünk volna kérni, erre időpontot sem tudtak az ön kollegái mondani. Annyit sem tett a város, hogy az illetékes szervekhez, osztályhoz legalább továbbította volna problémánkat, vagy legalább jelezték volna felénk, kihez fordulhatunk ügyünkben.
Aztán folytatódott azzal, hogy 2010-ben(!) végre sikerült önnel személyes találkozó keretében megosztanunk problémánkat ugyan, de az ott elhangzott ígéretekből semmi nem lett. Hiába kerestem önöket ismételten többször (e-mailben és telefonon) nem válaszoltak az írásos megkeresésre, illetve a telefonos beszélgetések során - melyet Czipa úrral folytattam - sem kaptunk választ ügyünkre. Nagyon úgy tűnik, hogy semmilyen formában nem akarnak foglalkozni velünk. Arra nem képes az ön által vezetett város, hogy legalább visszajelezzen annyit, hogy igen, foglalkozunk az üggyel, ez éppen ilyen és ilyen fázisban van.
S mindenezek betetőzése kapcsán az ön által irányított szervezet engedélyezett egy olyan építési engedély módosítást, amely miatt végképp azt érezzük, hogy ebben a városban mindent lehet azoknak, akik a hatalom közelében vannak, s mindent le lehet nyomni az egyszerű városlakók torkán.
Sajnálom, hogy így működik az ön által vezetett Debrecen, melyet ön a "Mi otthonunk"-nak nevez. Csak az a baj ezzel, hogy mi nem érezzük annak, s gondolom jópáran vannak még így a városban, s azt véljük, hogy az ön vezetése alatt nem is érezzük majd a mienknek. Nem látjuk ugyanis jelét semmilyen bíztató előrelépésnek, mely orvoslást jelentene a problémánkra.
Kérem ezért önt, hogy adjon megnyugtató választ arra, hogy az idén februárban ön által tett ígéret be is lesz tartva, s megoldást talál a problémánkra, s nem lehetetleníti el a városvezetés egy hibás döntésével az évek, évtizedek óta itt élő polgárait, akik az ön válasza függvényében fognak október 3-án szavazni.
Tartok attól, hogy mostani levelemmel sem jutunk közelebb a számunkra elfogadható megoldáshoz, ezért fenti kérdéseinket, gondolatainkat a többi polgármesterjelöltnek is fel kívánjuk tenni a holnapi nap folyamán, s nyílt levélben a helyi írott és elektronikus médiában is választ keresünk a tarthatatlan helyzetünk kapcsán.
 Üdvözlettel:
Szőllősi György 
Debrecen, az Arany János u. 14. lakói nevében

Az a gyanúm, hogy György nem Kósa Lajosra szavazott október 3-án. Ja, és mellesleg ugyanezen levélre eddig a haon, a Cívishír, a naplo.hu, és a dehir sem válaszolt. Nahát, vajon miért?
Amúgy most jut eszembe, hogy a nyáron lefényképeztem a szóban forgó épület oldalát, követendő példa lehetne a parkolóháznak...


...valószínűleg.

10 megjegyzés:

  1. Milyen ismerős ez a stílus, ez a problémamegoldás nekem!!! Sajnos Bányais szülőként - többedmagammal-volt benne részem (2003-2006 között)!!!
    Az igazgatónőt, akit kósáék ültettek be a székbe (mindenki alkalmatlannak találta a feladatra) a sok panasz ellenére nem akaródzott leváltania!!!!!

    Nagyon sajnálom a társasház lakóit és mélységesen felháborít ez a pökhendi stílus, ami a városházán már jó néhány éve eluralkodott!!!!!

    Vajon a jegyző nem tudna segíteni a lakóknak???

    VálaszTörlés
  2. Szerintem nem a hivatalnál kellene panaszkodni, mert látszik, hogy magasról tesznek "néhány" lakó lakhatási kilátásaira, a jegyzőnél kellene próbálkozniuk!!!!

    VálaszTörlés
  3. Neveket és lakcímeket, munkahelyi címeket kérek privátban, hogyakurvaéletbasszamármeg!

    VálaszTörlés
  4. Razide!

    Te most mire reagáltál ilyen vehemensen?

    VálaszTörlés
  5. Én csak György nevét és címét tudom, ami ott van a posztban, mást nem.

    Vagy a beruházó és a döntéshozók címét szeretnéd? Küldöd a bepipázott niggereket feszítővassal lángszóróval?

    VálaszTörlés
  6. na, megjelent a civishir.hu-n is:

    http://www.civishir.hu/hajdu-bihari-hirek/debreceni-hirek/ha-mar-debrecen-a-mi-otthonunk8230-valaki-elvitte-az-arany-janos-utcarol-a-fenyt/1120093707

    s reagált rá a városvezetés is kb. 4 semmitmondó mondatban. ennyit róluk..eh..

    VálaszTörlés
  7. A Nyugati - és a West End- mellől költöztem az árnyas Miklós utcába 2001-ben, abban a reményben, hogy itt nyugalmas és élhető lesz a környezetem.
    Mekkorát tévedtem!
    "Szép"nagy, új épület, félig üresen, kivágott fák, több éves sár, tönkretett környezet.
    Szavazzatok ismét Kósára és a FIDESZ-re, ha sivatagosítani akarjátok Debrecent! Nagyon hatékonyan működnek.

    Egy Miklós utcai, aki sajnos szomszédja az Apolló Superiornak.

    VálaszTörlés
  8. Mr. 20% már retteg ha fákat lát, lehet hogy látta Valahol Európába című filmet(a hol az egyik gyerek mondja hogy könyörgöm .....

    VálaszTörlés

Ide debbenj: