Kátyúcsata

Bravúros akcióval állt elő Niederzimmern polgármestere a napokban. Elkezdte árulni falujának kátyúit. Egy kátyú beszerzése mindössze ötven euróba kerül a segítőkész polgárnak. Cserébe -azon felül, hogy a kátyú be lesz tömve a pénzéből- kívánhat valamit, amelynek szövegét belegravírozzák egy fémlapba, s beépítik a lyukat kitöltő aszfaltba. Zseniális. A debreceni önkormányzat elugorhatna egy kis ötletért a szomszédba.

Mert itt aztán van kátyú bőven. S az még a jobbik eset, mert a kátyú utat feltételez. Városunkban elég sok helyen út sincs, ott csak a gödrök vannak a földben. De az ötlet nagyon jó. Kétezer kátyúnként huszonhatmillió forint. Minél több kátyú, annál több pénz. Hiszen még a legtávolabbi faluból is ide utalnának, mert ezek a csibész debreceniek már megint kitaláltak valami huncutságot, a presztizsnek pedig tündökölnie kell. Csak úgy szikrázna a narancsszín naplementében az utakba ágyazott fémlapok tengere.

Nálunk persze másképpen működne. A fémbe karcolt kívánságokkal háború robbanna ki. Előbb csak haragos szomszédok, aztán pártszimpatizánsok, végül politikusok kezdenék felvásárolni a kátyúkat. Már-már sportot űznének belőle, kinek van több táblácskája, amin ott díszelegnének a feliratok: "Dögöljön meg a tehened!", "Süllyedj öt százalék alá szégyenedben!", "Érjen el a BKV-s átok, te szemét!" Csak mindig egy nevet kellene odailleszteni.

Mi nagyon jól járnánk. Tengelytörés nélkül lehetne autózni a városban, ha pedig nevetni akarnánk, ott lenne az a sok remek fémlap mindenfelé, amelyek méltó emléket állítanának a 2010-es debreceni útviszonyoknak és a közhangulatnak.