Percperec - A srác a szomszédból

Kölyökkorunkban sokat járkáltunk együtt. Már akkor bele volt hülyülve a színház világába. De gondolta a fene, hogy ez lesz belőle. Egy mondata megragadt bennem. Nem különleges mondat volt, nem a későbbi (mai) zsenigyerek beszélt belőle, nem akart el sem gondolkodtatni vele. Csak úgy mondta, két slukk cigi között, amit úgy szívott, hogy közben résnyire szűkült a szeme.

Akkor még IPK-nak hívták a helyet, amit most Belvárosi Közösségi Háznak, a Kossuth utcán. Emeleten a büfé, mellette cigiztünk a mosdókkal szemben. Kis puhapöcsök, akik fontosnak képzelték magukat. Azok voltunk. Világot váltottunk, számított még a szó.

Ha jól emlékszem, nem volt még más tévé, csak a királyi, azon lehetett néha érdekes dolgokat elkapni. Megemlítettem neki egyszer, hogy tíz óra után kezdődik egy magyar dokumentumfilm. A címére már nem emlékszem, de a műsorújságban olvasott mondatot komolykodva mondtam neki: szipusokról, alkoholistákról, a társadalom perifériájára szorult fiatalokról szól!!!

Slukkolt egyet, a szeme felcsillant, aztán azt mondta:
- Kurva életbe, ez a magyar valóság, nem Vágási Feri.
Nem röhögtünk. Belegondoltunk. Nem viccnek szánta. Akkor még fontos volt a szó.

Index-Barakonyi Szabolcs fotója

Először a Fehér tenyérnél jutott újra eszembe ez a mondat. Annyira pontosan festette meg benne gyerekkorunk panelszürke depresszióját, az volt a magyar valóság. Most pedig újra felbukkant bennem, amikor tarolt a Bibliothéque Pascal zsenialitásával. Csak most nem olyan összefüggésben. Inkább vele kapcsolatosan, hogy jó ez így. A srác a szomszédból átlép azon a mondaton, a kurva életbe, ez is, ilyen is lehet a magyar valóság.

Üzenjük: emiatt is büszkék vagyunk rá. Valamennyien, most íróasztal mögött rohadva vagy a kocsmákban bújva, akik akkoriban együtt szívtuk a cigit az IPK recsegő deszkájú mosdói előtt, ott, ahol még fontos volt a szó.