2010. 01. 11.

Telelegény

Érdekes pletykát szellőztetett meg a város egyik Ellensége (belső körökben alkalmazott kifejezés azokra, akik nem tartják magukat a hivatalosan kijelölt útvonalon) szombati jegyzetében. Én is hallottam ilyesmiről, társaságban is, de mivel mindenki gúnyosan nevetett rajta, nem tudtam komolyan venni. A hírek szerint Széles Tamás, a városi televízió igazgatója hamarosan jussát fogja kérni Kósa Lajos polgármestertől az eddigi nívós munkájáért, vagy rajta keresztül feljebb fordul. Egyenesen Orbánig megy, tőle pedig nagyobb falatokat remél az asztalról lehulló morzsák között találni. Fel is hívtam Szélesnyelvet (a név egy kicsit hasonlít), aki elég otthonosan mozog abban a körben. Meg akartam kérdezni, mi igaz a következő pletykákból:
  • Széles Debrecenben akar kulturális alpolgármester lenni.
  • Széles az MTV-nél akar minél vezetőbb pozíciót betölteni
  • Széles az USA magyar nagykövetségén akar sajtófőnök lenni.

Sajnos kérdéseimet nem tudtam feltenni, mert Szélesnyelv olyan mint Halász János, hétvégén nem ad interjút. A telefont kikapcsolta, így neten át küldtem el a dolgot, azt biztosan olvassa. Nyelv függő, még a Himalája tetején is talál kapcsolatot. Tegnap érkezett a válasz:
  1. Igaz a pletyka. Annyi biztosan igaz hogy ezt beszelik, a teveben tenyleg ezen rohognek. Az alpolgarmesterseg tenyleg szobajott,kerdezd meg Kongtol.
  2. Az MTV csak felig igaz mert a Comedy Centralt akarja, de eloszor orszagosan ismeet akar lenni.
  3. Usaba csak azert akar menni hogy megvegye a Jay leno licencet utana a Comedy Centralon megcsinalja a The Tonight Show with Thomas Broadot.
  4. Ne kers tobbet hetvegen. inkabb nezd meg az vatart
Igazán az első válasza fontos, ami további problémákat vet fel. Nekünk van már kulturális alpolgármesterünk, éppen az említett Halász János. Ha Széles tényleg jelentkezett az állásért, csak úgy tehette, ha azt is tudja, hogy Halász János nem lesz a következő ciklusban kulturális alpolgármester. Akkor viszont mi lesz? Lefelé nem bukhat, ahhoz túl nagy név a mecénása. Felfelé igen, talán egy kulturális minisztériumi államtitkári cím kielégítené. Vagy egy csere Oláh Lajossal, nem kell kulturális, de államtitkár legyen. Ki tudja, mit talál ki számára Orbán? Mosolygós arca mögé bújt kegyetlen természetét bármire használhatja. Nem mondhatnám Richelieu-nek, annyi esze nincs, de pincsinek látszó pitbullként lehet alkalmazni. Törtetése, simulékonysága, visszafojtott dühe és cinizmusa közismert a belső körökben, egy ilyen ember aranyat ér egy éppen alakuló diktatúrában. Bukása szóba sem jöhet. Kósa ugyan kifejezetten kellemetlen alaknak tartja, de van nagyobb az ő szavánál is. Ugye milyen furcsa? Már nem is Széles Tamásról szól a belső. Egy e-mail segítségével eljutottunk a DTV folyosójáról Halász Jánossal az államtitkári székig, vagy ki tudja hová. Ilyen a pletyka: mindig valamilyen igazságmagból csírázik elő. Széles jövője nem tehetségében vagy tehetségtelenségében rejlik, sokkal inkább az egyéni karrierépítés, helyezkedés okosan megválasztott idejében és módjában. Számunkra lényegtelen a sorsa. Csinovnyikként viselkedett eddig is, ezután is úgy tesz majd. Pozíciója csak számára fontos, számunkra nem.

A legjobban talán azt szeretném, ha az Államokba menne. Jó távol az itteni zűrzavartól, megszerezve a licenc jogát. Fábry már lejárt lemez, szívesebben nézném a The Tonight Show with Thomas Broad csillagát. A DTV-sek pedig fellélegezhetnének egy kicsit. Ha ugyan nem egyszerű cseréről beszélünk, mert szó nincs államtitkárságról, csak Halásznak támadt kedve kipróbálni a tévézést.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide debbenj: