2010. 04. 01.

A DKV járművei edzenek a 2011-es Dakarra!

Szokásomhoz híven, először csak egy laza kamuhírrel akartam szórakoztatni az ide tévedőket, valahogy így:

"A 2011-es Dakar szervezői új kategóriát indítanak a versenyben, mégpedig buszok és (gázturbinás) trolik számára, hogy még érdekesebb legyen a mezőny összetétele, a DKV már jelezte is részvételi szándékát, a lépés komolyságát pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy a Segner téren kialakított pályán már neki is láttak a sofőrök felkészítésének, a tervek szerint a selejtezőt is itt rendezik majd, amikor is eldől, melyik tehetség indulhat a neves megmérettetésen!"




Aztán másképpen alakult. A több hónapos tétlenség eredményét látva, kíváncsi lettem a miértekre, így rövid böngészésbe kezdtem. Mint kiderült, a Decsat elnevezésű program keretében Debrecenben 2006 óta folyik a város csatornahálózatának felújításával kapcsolatos munka. A programról szóló honlap köszöntőjében arról írnak, hogy "A beruházás befejeztével 2009 őszére Debrecen déli és dél-keleti városrészeiben kiépítik a hálózatot és felújítják a belváros elöregedett csatornáit." Ezen már meg sem lepődök.
Az ütemezést részletező menüpont szerint a Segner téren a munkálatok befejezésének várható időpontja: 2009.12.13. Ez eddig stimmel is, csak azóta úgy hagytak ott mindent, mint az a bizonyos eb azt a bizonyos dolgát.


E-mailben érdeklődtem az okokat Szécsi Balázstól, a project úthelyreállítással kapcsolatos ügyintézőjétől, íme a válaszok:

"Tisztelt Uram!

A levele mellékletét képező fénykép valóban a csatornarekonstrukciós munkálatok nyomvonalán készült. A helyreállítására azért nem került a tavalyi évben sor, mivel 2009. december 13-15. körül az aszfaltkeverő telepek leálltak – tekintettel a hideg időjárásra – így aszfalt hiányában a végleges helyreállítás nem valósulhatott meg.

A Segner téri végleges helyreállítások 2010. április 19. után fognak megtörténni. (Megjegyzem továbbá, hogy a csatornafelújítási projekt végbefejezési határideje jelenleg 2010. június 30., mely időpontra köteles a vállalkozó a csatornaépítést és a helyreállításokat elvégezni.)

Tisztelettel: Szécsi Balázs"


Értjük, tehát legalább 4 hónapig amortizálódjon csak a Segner tér, vele együtt pedig a vadiúj buszok, trolik, mert nincs aszfalt! Az április 19. sem egy konkrét dátum, egyedül a június 30 az. Kábé mint a 2009 őszi befejezés!

De csak nem hagyott nyugodni a dolog:

"Tisztelt Uram!

Köszönöm válaszait! De továbbra sem értem, mi indokolja, hogy április 19. utánig várjanak a helyreállítással, ha csak az aszfalt hiánya volt a probléma, hiszen már februárban is voltak enyhébb hőmérsékletű napok, és más utcákban tudtak aszfaltozni. Kérem, ossza meg velem ennek okát.

Köszönöm"


Válasz:

"Tisztelt Uram!

Az indokok a következők: A Segner téri végleges aszfaltozási munkákat végző cégnek saját aszfaltkeverő telepe van, mely jelenleg karbantartás alatt áll és április 19-én történik - meg a próbagyártásokat követően – annak üzembehelyezése.

Kizártnak tartom, hogy február-március folyamán nagyfelületű szőnyegezési munkák folytak volna, ugyanis a Debrecen környéki aszfaltkeverő telepek közül egy termel március 16-óta és az is nem nagy mennyiségben. Amennyiben a téli útjavítási – kátyúzási - munkákra gondol, az ún. hidegaszfalttal történik, mely nem alkalmas akár a Segner téri végleges helyreállítások elvégzésére – a tél folyamán hidegaszfalttal kijavított kátyúk általában mindig helyettesítésre kerülnek a tavasz folyamán meleg aszfalttal.

Kérem tájékoztatásom szíves tudomásul vételét.

Szécsi Balázs"


Már csak azt nem értem, miért nem lehetett ezt az első levélben leírni, amiben még "aszfaltkeverő telepek"-ről volt szó. A csatornafelújítás érintett nyomvonala pedig kb. 1 méter x 50 méter, melynek a burkolását nem nevezném "nagyfelületű szőnyegezési munkának" (az nálam egy kétszer egysávos utcányi felület). Nyugodtan lefedhették volna hideg aszfalttal a munkaterületet, hogy ne úgy nézzen ki már néhány hét után, mint a holdfelszín, aztán majd véglegesítik meleg aszfalttal, ha lesz. Persze ez plusz költséget jelentett volna, de amit így megspóroltak a városnak, majd elmegy a Volvok és Solarisok lengéscsillapító és futómű javítására!

De mivel a "kérem tájékoztatásom szíves tudomásul vételét" fordulat számomra egy diplomatikus "ne zaklasson többet a hülye kérdéseivel"-nek felel meg, úgy döntöttem, kekeckedésemmel nem tartom fel tovább a készséges ügyintézőt fontos munkájában.


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez

4 megjegyzés:

  1. Nézetem szerint egész korrekten tájékoztatott az ügyintéző bácsi. Gyanítom nem ő keveri az aszfaltot, hanem az alvállalkozó. Tehát nem rajta múlik.

    Más kérdés, hogy ilyen esetben kötbéresre csinálnám a szerződést, hogy ha csúszik pár napot, az FÁJJON az alvállalkozónak.
    Plusz a műszaki átvételt sem egy megkenhető kollégával végeztetném hogy az "időre megvan de szar" jellegű problémát is kivédhessem.

    És a végére:
    azt hogy ideiglenesen hideg aszfalttal miért nem lehetett azokat a futómű szaggató lukakat befoltozni az egy megválaszolatlan kérdés maradt számomra is.--> fizettessék ki a buszokat ért károkat az alvállalkozóval... (ehhez megint olyan szerződést kell/ett volna csinálni ami erre lehetődéget kínál, de legalábbis nem zárja ki...)

    VálaszTörlés
  2. Fasza írás! Az ügyintéző talán tényleg nem hunyó, azt monja amit elvárnak tőle, hogy nyugtassa meg a hülye érdeklődőt. A többiért viszont belezni kéne.

    VálaszTörlés
  3. Érdekes ez az alvállalkozó kötbérezési probléma. Sokszor haljuk, hogy ki sem fizetik az alvállalkozókat. Szerintem megérné jobban körüljárni és végiggondolni a problémát. Én pl se fővállalkozóként, se alvállalkozóként sem pedig megbízóként nem veszek részt ilyesmiben. Ellenben érdekelne, hogy mi vezet a csúszásokhoz, rossz minőséghez és a nem fizetéshez.

    VálaszTörlés
  4. A korrektségről más a véleményem,dehát ez az én magánügyem.
    Az ügyintéző elfelejtett arról írni pl., hogy a nyilvánosságra hozott "2009 ősz" befejezési határidő kamu volt, magyarán valaki ordasat hazudott.
    (Arrogánsnak tartom a válaszlevél azon részét, amely elismeri,hogy a fotók valóban a Segner téren készültek.)
    Árulkodónak,és jellemzőnek tartom az alábbi részletet;"a csatornafelújítási projekt végbefejezési határideje jelenleg 2010. június 30.," - már ami a 'jelenleg' kitételt illeti...
    Továbbá talán érdekes lenne a válasz az aszfaltozó cégtől arra a kérdésre, hogy nem tudták a szerződéskötéskor,hogy mikor fognak hónapokig karbantartani?

    Egyszóval jobban bűzlik az egész, mint a Debrecen környéki földekre állítólag kihordott több tonna disznótrágya.

    VálaszTörlés

Ide debbenj: