Hónapokon keresztül vártam, hogy mikor történik valami, aztán épp pár napra rá, hogy lefotóztam, mintha érezték volna a vesztüket, gyorsan kijavították a hibákat, mielőtt posztolhattam volna. A javítás esztétikai részleteibe inkább nem mennék bele:
Most azért lett ebből mégis poszt, mert néhány napja felfedeztem egy újabb hiányosságot a burkolaton:
És ebben az a legmegdöbbentőbb, hogy ez nem elkúrás, ez bizony direkt(!) ilyen. Ahogy a kivitelező oldalán, az átadáskori képeken is látható:
A fedett területen belül is ilyen "dizájnosan romos" - bár eddig fel sem tűnt, vagy lehet feltűnt, csak gyorsan átsiklottam rajta, mivel odabent valahogy jobban adja magát a direktség:
A sosem használt hátsó teraszon, ahová egyébként bejutni sem lehet, mert az oda vezető kapu mindig zárva van, a hiányzó vakolat sokkal inkább tűnik igénytelenségnek, mint előre eltervezett koncepciónak. Ráadásul, nem hiszem, hogy az időjárás használ a csupaszon hagyott régi tégláknak. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy vajon a rommá száradt növények is ebben az állapotukban kerültek ide?
![]() |
Ezek a képek is tavaly készültek, de a helyzet nem sokat javult azóta. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ide debbenj: