Vagy lehet, hogy európai uniós támogatásra pályáznak és a közbeszerzési pályázat x+1. fordulója folyik a folyókarács részének pótlására? Egyébként nem mindenkinek érdeke a minél előbbi csere. Például a takarítóknak ideális a helyzet, mert ide könnyebb betolni a szemetet, mint felhordani a lépcsőn. Kb. fél éve ugyanitt hiányzott hónapokon át az az eredeti konstrukciójú rácselem, ami a kép park felőli oldalán látható. Akkor egy betontalpas szemétgyűjtőt állítottak a lépcső aljára a hiányhoz, hogy az emberek kerüljék ki.
A kényszermegoldás eddig tartott, felfeslett a széle. Egy gondos kéz először úgy próbálta a hiányt áthidalni, hogy egy lapos fémrudat tett keresztbe a nyílásra valószínűleg rögzítés nélkül, aztán az eltünt. Vagy beesett a folyókába és belepte a kosz, vagy belebotlott valaki és arrébb rúgta, majd a szeméttel együtt gyűjtőbe került. Az is lehet, hogy erre járt egy járókelő, akinek nem volt egy vasa sem, meglátta, megörült neki és privatizálta.
Újra össze kellene rántani a kreatív bizottságot, hogy találjanak ki megint valami okosságot, mert az eddigiek nem adtak hosszútávú megoldást! Pl. lakatost kellene hívni és megfizetni. Vagy az a baj, hogy már a lakatosok sem dolgoznak szívesen a városnak?
Az ügyben ma intézkedtem. Először felhívtam a közterület felügyeletet, akiktől megérdeklődtem, hogy ki a Petőfi téri aluljáró fenntartója. Az onnan kapott infó alapján beszéltem a helyi önkínzmányzat városüzemeltetési osztályáról egy ügyintézővel arról, hogy balesetveszélyes helyzetet tapasztaltam. Megígérte, hogy kiküld valakit a helyszínre, és intézkednek.
Biztos hogy más még nem szólt nekik? Biztos, hogy maguktól sosem jönnének rá? Nem szokott időnként helyszíni bejárás lenni minden területükön? Mindenesetre a kockát elvetettem. Lássuk, mi kel ki belőle és mikor! Baleset lesz előbb, vagy baleseti veszély elhárítás?
UPDATE 2012.06.19:
2012.06.08-án debbentettem eredetileg a posztot. Tegnap megelégedéssel láttam, hogy a rést megszüntették a pajzson. Nemcsak a lukat foltozták be, hanem az egész barkácsolt elemet kicserélték ugyanolyan használt rácsra, mint amilyen az eredeti volt.
Tehát eddig tartott a balesetveszély elhárítása. Balkáni színvonalon ez közepes teljesítmény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ide debbenj: