2011. 03. 28.

Boros Péter aki Gyuri

Voltam szombaton az agyvérzésből felépült Boros Gyuri megsegítésére szervezett Lovardás bulin, és röviden csak annyit fűznék hozzá hogy:
1. Az még hagyján, hogy Takáts Tamás majd' az összes többi fellépő (Ölveti, Hobo, Somló, Demjén) dalaiba bepofátlankodott a szám közepén vokálozni, de elég érdekes volt az a megnyilvánulása, mikor az előzetes sztorizgatás közben simán Péternek nevezte Gyurit, és nagyon nem úgy tűnt, hogy viccből.
2. Elgondolkodtató volt látni, hogy az összes fellépő, mikor a közös "Pocsolyába léptem"-ezésre került sor, szólózásban egymásra licitálva próbáltak érvényesülni - ami mondjuk még nem is volt gáz, csak a végén ott felejtették szegény Gyurit, akinek szemmel láthatóan nehezére esett segítség nélkül lebotorkálni a színpadról.
3. Az pedig már inkább szomorú volt, hogy a nagy nevek szereplése után a kb. 2-300 emberből, alig 20-30 maradt Dr. Valter fergeteges levezető fináléján, ami amúgy simán a porba alázta Takáts Tamás produkcióját.

Ettől eltekintve remek buli volt, és óriási hangulatot csináltak a srácok!

+1 kérdés. Tudja valaki Lukács Laci miért maradt távol?

6 megjegyzés:

  1. Most nagyon belső ez a debrecen...
    Valami infó, hogy kik ezek a nagynevek, hogy Boros Gyuri, Takáts Tamás, Dr. Valter. Értem én elaggva, hogy valami zenészek, de ezen túl? A 40-en túliak számára valami többlettudásanyag?

    VálaszTörlés
  2. Mind blues zenészek, 40-en túliak. vagy ahhoz közeliek! Boros Gyuri írta a Pocsolyába léptem kezdetű blues himnuszt, ha ez nem mond semmit, gugliznod sem érdemes.

    VálaszTörlés
  3. A koncerten én is ott voltam, Gyuri miatt. Mert kedvelem és nagyra tartom. Miért van az, kedves cikkíró,, ha itt nálunk Magyarországon valaki tesz valamit bajbajutott embertársáért, rögtön kritizáljuk, Takács T. tudja ki az a Boros Gyuri, véletlenül tévesztette el a nevét. Sajnos Gyuri még messze van attól, hogy felépült. Ha elolvassa a cikkedet, nem fog örülni. Miért nem lehet leírni azt, hogy jó volt együtt lenni azokkal az emberekkel, akik önzetlenül segítettek. Amiket megfogalmaztál jelentéktelen kritikák.

    VálaszTörlés
  4. Szerintem ha egy zenész elmegy segíteni egy társán, a legkevesebb hogy tudja a nevét, kétszer is Péternek szólította, mielőtt kijavította magát, nekem ez nagyon fura volt, álszentnek tűnt onnantól kezdve a jelenléte, és végig úgy tűnt, azt szeretné ha ő lenne a középpontban.
    Másik, ha minden ott lévő Gyuri miatt ment el, akkor feltételezhető, hogy mindenki szereti a bluest, aki pedig szereti a bluest, nem hagy ki egy Valter koncertet, de itt az történt hogy az ismert nevek után kevés kivétellel mindenki elhúzott, mert csak rájuk volt kíváncsi, és lehet páran azt sem tudták (addig) ki az a Boros Gyuri - lásd az első hozzászólót - és csak a többiek miatt voltak ott.

    VálaszTörlés
  5. Lehet, hogy Lukács Laci a műtéte miatt nem ment el - mostanában cikkeztek róla a helyi lapok.

    VálaszTörlés

Ide debbenj: