2010. 10. 07.

Fideszt tolláról

Ma jutottam el odáig, hogy vettem egy nagy levegőt, és nekiálltam kikotorni a választási kampány hajrájában mindenféle szórólapokkal televert postaládám tartalmát. Mert a múlt hét elejére reménytelenné vált a küzdelmem, ha reggel kidobtam, estére visszarakták, ha este vettem ki, reggelre megint kaptam újat, úgyhogy inkább hagytam hogy lemenjen az egész cécó, és gondoltam egyben intézem el a heti termést.
A postaládám aljában azonban egy narancssárga toll virított, amin először meglepődtem, aztán megörültem, mert én ilyen egyszerű ember vagyok, aki mindig szívesen fogadja az ingyen írószerszámot. Ám ahogy a kezembe vettem, lelkesedésem rögtön elszállt, mivel első (majd többszöri erősebb) próbálkozásra a tollat nem lehetett bekapcsolni, a betét mindig visszaugrott a műanyag házba. Felérve a lakásba, férfi ember lévén próbáltam megszerelni, de nem találtam hibás alkatrészt, a rugó, a betét, a kapcsoló, külön-külön működik, csak összeszerelve nem. Konstrukciós hiba. (Gyk.: gagyi szar!) Teszek fel videót is, hogy mindenki lássa, nem kitaláltam:




Na most ezután rögtön két kérdés merült fel bennem:

1. Ezt a Fidesznél (vagy vonatkoztassunk el, bármilyen pártnál) vajon hogy gondolták?

Dobjunk az emberek postaládájába egy tollat, és akkor a hezitálók látva a kedves gesztust, hogy mi ilyen bőkezű ajándékozók vagyunk, majd rohannak, és ránk fognak ikszelni!

Vagy nem értem. Most tényleg meg akartak venni egy tollal? Vagy mi? Négy éve is volt egy hasonló eset, akkor MSZP-s öngyújtót találtam a postaládámban, attól sem lett népszerűbb nálam az a párt, de az legalább működött. És ebből jött a második kérdés (kupac).

2. Senki nem ellenőrizte le, hogy vajon azok a kurva tollak működnek-e egyáltalán? Ha ennyire leszarták, miért erőlködtek vele egyáltalán? Nem gondolták, hogy a vacak minőségű tollal, esetleg egyeseknél pont az ellenkezőjét váltják ki a kívánt hatásnak? Vagy pont én kaptam meg az egyetlen gyári hibás darabot?

Akárhogy is, nekem ez a toll (akármilyen színű is lenne) tökéletesen példázza az egész mostani magyar politikai helyzetet:

SZAR AZ EGÉSZ KONSTRUKCIÓ, ÚGY AHOGY VAN!!!

3 megjegyzés:

  1. Mi nem kapunk semillyen reklámanyagot. Minket már nem akarnak meggyőzni, mert az ember le*zarja őket, nem mondom, hogy a Kósa plakátra is milyen feliratokat tettek fel (nem ízléstelen, hanem igaz szöveget!).

    VálaszTörlés
  2. Ajándék tollnak ne nézd a fideszét...

    VálaszTörlés
  3. i'am:
    Ne csigázz! Igazán leírhattál volna pár szöveget a jobbikakból.

    Lehet, hogy Kornél megtalálta az okát, hogy miért tűnt el a négy évihez képest 20.000 fityesz szavazó Debrecenben.

    VálaszTörlés

Ide debbenj: