2010. 02. 02.

Civil Egyeztető Fórum

Múlt héten csütörtökön odakeveredtem a „Hatékony érdekképviselet kialakítása az Észak-alföldi régió területfejlesztésben érintett civil szervezetei körében” című rendezvényre, amit az Észak-alföldi regionális Civil Egyeztető Fórum (ÉAR CEF) és az ÉLETFA Segítő Szolgálat Egyesület szervezett, a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával.

Ahogy Giczey Péter is elmondta: azért van ez a programsorozat, a kistérségi fórumok, az a cél, hogy a Civil Érdekegyeztető Fórum megerősödjön, még több civil szervezet értesüljön a munkájukról, csatlakozzanak és komoly szakmai munka legyen, hiszen mindezek nélkül a civil szektor nem tudja megfelelően érdekeit érvényesíteni.

Vizuális típus vagyok – bár lehet csak a megfázás miatti tompaság miatt – a hasonlatok maradtak meg, így Hamvas László Thomasos példája, hogy kicsit olyan, mintha a társadalmat kívülállók irányítanák (mint a vonatokat), meg kell tanulnunk, hogy mi is nyomást gyakoroljunk, össze kell fognunk, hogy érdekeinket érvényesíthessük, hogy a döntéshozásban, programalkotásban megfelelő súllyal legyenek jelen a civilek.

Aztán szó esett a TÁMOP 5.1.3-ról, ami a civil szervezetek infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó, tavasszal kiírásra kerülő pályázata, melynek egyeztetése még tart. Radócz János úgy fogalmazott, hogy olyan, mint a Tanúban a magyar narancs, kicsit sárga, savanyú, de a miénk. Sokat lefaragtak az eredeti tervekből, de legalább van ilyen lehetőség is, mert a többi régióban még ennyi se jut a civileknek, máshol nem sikerült ezt kiharcolni.

Bár kérdés – költői, nyilván a nagyok -, hogy kik tudnak/mernek erre is pályázni, projektmenedzselési tapasztalat – a menedzsment tagoknak állítólag legalább 5 év EU-s projektmenedzsment tapasztalatot kell felmutatniuk, ami elég rémisztő hír, szinte lehetetlen produkálni önerő – legalább kölcsön –, ingatlan nélkül… Az előző körben, 2008-ban a most jelenlevő kistérségek közül egyedül a debreceni, nagyobb szervezetek rúgtak labdába. Ami tanulságos volt, hogy szó esett a tipikus hibákról, mire kell figyelni a pályázásnál.

Meglepett egyébként, hogy nem volt hatalmas az érdeklődés, több száz fős tömegre számítottam, én kis naiv. Pedig senki más nem fog helyettünk lobbizni…

Ha csatlakozni szeretnétek, van egy kis adminisztratív kötelezettség, az Észak-alföldihez kell bevinni pár dokumentumot (Simonyi u. 14.), de kibírható, nyilatkozat, alapító okirat, bírósági kivonat a szervezet adatairól, ilyesmik csak. :) A fő kontakt személyek, akiktől információ szerezhető: Molnár Antal (elérhetőség) és Giczey Péter (elérhetőség).

Volt még egy kis zöld téma is, a klímatörvény-kezdeményezésre hívták fel a figyelmünket, toborozták a támogatókat.
Minél több civil szervezet írja alá a támogatói nyilatkozatot, annál nagyobb nyomást tudunk gyakorolni és így "átmehet" ez a törvényjavaslat.
Ha szeretnél te is támogatóvá válni - erkölcsi támogatás, közös programok szervezése, önkéntesként bekapcsolódnál, szórólapokon, weboldalon reklámoznád a kezdeményezést stb.-  látogass el a program weboldalára.

3 megjegyzés:

  1. Más lenne Magyarhonban a mikroklíma, ha a mostani parlamenti rablópártokat kigolyóznánk a Parlamentből.
    Ezt nem csak átvitt értelemben értem, hanem konkrétan is: az elmutyizandó pénzek akkor kerülhetnének környezetvédelmi beruházásokra, és a nagy nemzetközi cégek se rombolhatnák a környezetünket bűntetlenül.

    VálaszTörlés
  2. Itt is köszönöm a beszámolót!

    VálaszTörlés
  3. Igazán nincs mit, ilyen kezdeményezésekről bármikor szívesen beszámolunk.

    VálaszTörlés

Ide debbenj: