2010. 01. 14.

A semmi twittere

Szélesnyelv kolléga közgyűlési twitterezése sikeresnek könyvelhető el. A cél kettős volt: élesíteni a Debbenet twittert, és közvetíteni a semmit. Egy kicsit bemutatni a fontos emberek körül lebzselő buborékokat, a nevetségességig-szánalmasságig hajló fontoskodási görbét. Hogyan láthatjuk a teljes unalmat? Kifejezetten azt kértem tőle, hogy semmi olyat ne írjon, ami komolyabb szinten foglalkozna a konkrét témákkal. Küldetés teljesítve, érdekes kísérlet volt. Holnap már nem lesz tréfa, Fisher kollégával kommentálunk két olyan dolgot, ami a mai közgyűlésen elhangzott. Addig is újra el lehet olvasni Nyelv borzasztó semmiségeit. Hibákkal együtt. Nem szépítjük a helyzetet.

  1. Bent vagyok, beépültem. Közgyűlési tudósítás a leglényegtelenebb dolgokról.
  2. Kósa mozidélelőttöt tartott. Vetített és a torkát köszörülte. A hangulat jó, de kicsit még álmos.
  3. Enyhe hagymaszag van, valamelyik képviselő nem bírt magával reggel.
  4. Megy a jajgatás a költségvetés miatt. A hagymaszag nem oszlik, vagy csak képzelődöm.
  5. Senki nem tudja úgy kimondani a GDP-t mint Kósa. Szinte köpi.
  6. Szerintem Kósa is érzi a hagymaszagot, mert néha az orrához nyúl. Ez jó hír, akkor nem képzelődöm.
  7. Néhányan máris látványosan unatkoznak. Meg sem próbálják leplezni.
  8. A Fidesz frakció egyik tagja a Basahalom oldalát nézi és a Dánielfy videón röhög. Szép.
  9. Majdnem három milliárd hitel kurva sok lesz kibaszottulsok, ezt egy öltönyös dörmögte egy másik fülébe.
  10. Írok egy smst MagNetnek hogy ő is érzi e a hagymaszagot.
  11. A debihirek is átvett. Köszönöm.
  12. MagNet nem érez hagymaszagot. Én változatlanul.
  13. Nem messze tőlem egy úr blikket olvas némi cicikkel. Igaza van, az sokkal izgalmasabb. Amúgy a szokásos hőzöngés.
  14. Nem lesz idén új színház. Vagy a régibe megyünk vagy kocsmázni.
  15. Mikor lesz ebéd? Hangosan korog néhány gyomor
  16. Az előbb vki teljesen tisztán azt mondta: black butterfly. Ez valami kód? Vagy ez is olyan mint a hagymaszag. Csak én érzem csak én hallom.
  17. Helyben vagyunk. Vki Gulyás Gábort emlegeti, nekem csak a gulyásleves jut eszembe.
  18. Amíg az ellenzék kiabált, valaki csendben felment a twitterre sajnos nem latom mit néz.
  19. MagNet most üzent h a szocialista felszólalásokról írni akar a blogon. Ő a főnök. én maradok a hagymaszagnál. még mindig érzem.
  20. Lassan zabálni kellene, amíg ezek egymást torkát harapják át. Mindig azon verik magukat, ki a nagyobb debreceni. Az, aki kisebbet hazudik.
  21. Van egy úr, aki mindig csak akkor bólogat ha Kósa beszél. de úgy hogy le fog szakadni a feje ha továbbra is így csinálja.
  22. Hoppá! Mobilon játszott a képviselő úr az asztal alatt!
  23. Tiszta bohóckodás ez itt. Több idő megy egymás szapulásával mint párbeszéddel. Sajnálom őket. (sajnálom a fenét) Kezd idegesíteni a locsogás
  24. Halász János szakállában mintha lenne valami kiflicsücsökszerű. Abszurd.
  25. Azt hiszem, eddig tökéletesen közvetítettem a semmit. MagNet mondja, h büszke rám, ilyen szép nullákat rég látott. Ő majd szétírja a blogon.
  26. MagNet szerint már beszéltek a teremben a mostani twitről. Van egy kis zavarodottság.
  27. Elképesztő hogy némelyik képviselőnek mennyire korpás a haja. Hogy szavazzak egy korpás hajú emberre? Zöldségvetési terv elfogadva, tovább!
  28. Kihúztam a belem, zárt ülés van. Hamar lezavarták, de ezért szeretjük.
  29. Jó hír: Halász szakállából eltűnt a kiflicsücsök. Tehát volt ott valami. Lehet h tényleg egy kiflicsücsök, ami reggelinél pottyant a szőrébe.
  30. A végére a hagymaszag is eltűnt. MagNet szerint bent néhányan a mi twitterünket nézték. További jó mulatást, a többit a blogon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide debbenj: